„Természetes a különvélemény” – Interjú Hermann Gusztáv Mihály történésszel

– Hogyan állt össze A székelység története című könyv, hogyan verbuválódott a szerzői csapat, és milyen munkamódszerrel dolgoztak? 

– A székelység története című ifjúsági kézikönyv megírására a Hargita megyei önkormányzattól kaptunk felkérést. Történészekből, régészekből, történelem szakos tanárokból állt össze a szerzői csapat. Nyilván az is szempont volt, hogy mindegyik szakember a Székelyföldről származzék. Felhasználtuk azokat a módszereket, amelyeket általában alkalmaznak, amikor egy célcsoportnak, jelen esetben fiataloknak készülő könyvet állítanak össze, vagyis ilyenkor nem forráskutatásra, alapkutatásokra helyezzük a hangsúlyt, hanem meglévő ismereteink összegzésére. Természetesen nem légből kapott információkat használtunk, hiszen minden szerző korábban már végzett alapkutatásokat, és publikált is a témakörökben. Hosszas egyeztetések során leszögeztük a tartalomjegyzéket, megegyeztünk az anyag korszakolásában, majd elkészültek a fejezetek. Nagy nehézséget jelentett a szerkesztési munka során, hogy tizenegy szerző stílusát és szerzői habitusát kellett egy könyvbe összeilleszteni.

– A könyv iránt nagy a kereslet, vásárolják, több iskolában használják. Milyen visszajelzéseket kaptak?

– Nem vagyok internetbúvár, nem nagyon foglalkoztam a kommentekkel. Hozzánk túlnyomó részben a pozitív értékelés jutott vissza, természetesen voltak kritikai észrevételek is. Egy ilyen széles körű szerzői gárda művében az anyagok összeegyeztetése, összeillesztése során adódnak kisebb-nagyobb hibák, de ezek nem olyan súlyúak, hogy a könyv minőségét befolyásolják. A fogadtatás összességében pozitív volt.

– Történelmi tényekről különbözhetnek-e a szakvélemények? Lehet-e más a francia és a német vagy a székely és román történetírás?

– George Duby, a francia Annales történésziskola nagy öregje mondta: „az az ember, akinek múltja más, mint az enyém, aki nincs megáldva ugyanazokkal a szenvedélyekkel, mint én, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazokra a következtetésekre jutna, mint jómagam”. Én ezt a felfogást vallom, teljesen természetesnek tartom, hogy román történészek körében bizonyos kérdésekről más vélemények fogalmazódnak meg. Én viszont azt nem tartom természetesnek, hanem éppen övön aluli támadásnak, hogy a más véleményt egyes történészek – itt elsősorban Marius Diaconescura gondolok (a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának adjunktusa a  Historia folyóiratban támadta A székelység története című könyvet – szerk. megj.), de értesüléseim szerint nincs egyedül ebben – úgy állítják be, hogy ez amatőr képzelgés, és nincs köze a tulajdonképpeni történetíráshoz.

Azt nem értem, ha meglátásuk szerint A Székelység története nem szakmai megközelítésben íródott, miért veszik fel a kesztyűt az önmagukat szakavatottnak valló történészek, miért nem hagyják a könyv ledorongolását az újságírókra. Egyértelmű, hogy egyes történészek agyába begyepesedett az a szemlélet, amit Dan Brown fogalmaz meg a Da Vinci-kód című bestsellerben: „A történelmet mindig a győztesek írják. Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül, és a győztes írja meg a történelemkönyveket. Amelyekben persze a saját ügyét ünnepli, az ellenfélét pedig becsmérli. A történelem természeténél fogva mindig egyoldalú beszámoló.” Én ezzel nem értek egyet, meglátásom szerint a történelemben az értelmezések különbözősége természetes. Ezért tudott a német–francia történészvita a jelenlegi nyugvópontra kerülni, holott az ütközések okai és ürügyei náluk semmivel sem kisebbek, mint esetünkben. El kell fogadni a más véleményt, amennyiben az bizonyíthatóan források alapján fogalmazódott meg. Nyilván egy kézikönyvben nem utalunk folyamatosan a forrásokra, de a leírások, megfogalmazások ezek alapján történtek.

– A Hargita Megyei Tanács felvetette, hogy szervezne ebben a témában egy történészkonferenciát. Ön szerint a szakmai beszélgetés során lehetne közelíteni az álláspontokat?

– Nem egyszerű erre a válasz. Ha a Duby -féle megközelítés alapján készíti el a történész a konferencián bemutatandó anyagát, és ebben a szellemben közelít a kérdésekhez, akkor mindegy milyen nemzetiségű, működni fog. Ha Dan Brown szemlélete szerint, akkor nem. A forrásokat értelmezhetjük különböző módon, de ennek is megvan a történetírásban az etikája. A fontos, hogy hiteles történelmi források alapján fogalmazzuk a véleményünket, nem kétes információk, előítéletek, előre elképzelt forgatókönyvek nyomán.

– A román történészek között is vannak, akik a románok történelmének az újrafogalmazásáról, újraértelmezéséről beszélnek. Hogyan látja, közöttük kellene szövetségeseket találni?

– Nem szövetségesekre van szükség, hanem a helyzetet normálisan, szakmai alapokon értelmezőkre.  Nem szövetségesekre, hanem szakemberekre, akik teszik a dolgukat, és tudomásul veszik, hogy vannak mások, akik szintén teszik a dolgukat, de bizonyos dolgokat másként gondolnak. Ha ez az alapállás tud működni egy konferencia során, akkor az sikeres lehet. Sajnos valószínűnek tartom, hogy azokat a román szakembereket, akik az eltérő álláspontjukat megtartva, de vitapartnereiket tisztelve egy ilyen konferenciát esetleg bevállalnak, a román média jelentős, illetve nagyközönséggel rendelkező része árulónak fogja kikiáltani. Nem tudom, ilyen körülmények között menynyire jelenthet ez előrelépést, de mindenképpen sort kell keríteni rá.

– Hogyan látja, a rossz fordítás mennyire táptalaja a félreértelmezéseknek? 

– Például az, hogy a románok a székelyek szolgái lettek volna a magyar történetírásban bejáratott fogalomnak a rossz fordítása. A szolgáló emberek kifejezés a jobbágyokat, zselléreket együtt jelöli, és nincs semmi sértő célzata. Vitatkozhatunk arról, hogy szándékos, vagy sem a torz fordítás, meglátásom szerint részben az. Az interneten keringő, a szerzői jogokat lábbal tipró román zugfordításban – mert erről van szó – vannak tendenciózus és veszedelmes dolgok is. Például az autonómia, önrendelkezés, önkormányzat fogalmak következetlen fordítása, amire – úgy érzékeltem – Marius Diaconescu még rátesz egy lapáttal. Így lesz az „önállóságból” „independenţă”, amit viszont mi magyarok függetlenségnek mondunk, és egy ilyen torz fordításnak a diplomáciában és a politikában súlyos következményei lehetnek. Ezzel játszani felelőtlenség, és ha valaki felelőssége tudatában teszi, veszélyes játékot űz.

– Mi a véleménye arról a román berkekben megfogalmazott vádról, hogy a román – magyar együttélést veszélyezteti, ha a magyar fiatalok megismerik a saját olvasatukat a saját történelmükről?

– Nemcsak a radikális román közvélemény részéről értek támadások, hanem a magyar radikális oldalról is, noha ez utóbbiak kevésbé voltak mediatizálva. A székely magyar radikálisok többek között azt kifogásolják, hogy miért a – szerintük – „bűnös és nemzetáruló” akadémia történetfelfogása jegyében áll össze a könyv koncepciója, miért ez alapján vannak megjelenítve a székelyek eredetére vonatkozó elméletek. Mi elejétől tudtuk, hogy ezzel is számolni kell, ezért előrebocsátottuk, hogy nem szeretnénk elvetni a székelyek mitikus történelmét, azt csupán megpróbáljuk a helyére tenni. Minden embercsoportnak, népnek van mitikus múltja, ezt nem kitörölni kell, hanem megmagyarázni. Annak ellenére, hogy ezt előre jeleztük, értek támadások: a szerzői csoport e tekintetben két malomkő között őrlődik. Szerintem mindenképpen fontos a történelemnek a források korrekt elemezése alapján való kezelése és rögzítése. Így lehet a következő generációkat helyes, megalapozott nemzeti önismeretre nevelni, ami büszkeségre, de nem alaptalan büszkeségre adhat okot.