2010. december 12., 14:262010. december 12., 14:26
A belgyógyászat-neurológia „A” épületét szeptemberben, a szülészet-nőgyógyászatot és az újszülött-osztályt októberben adták át. December közepére sikerült befejezni a belgyógyászat „D” épületét, a balneológiai központot, illetve a konyha és étkező mellett szolgálati lakásokat és konferenciatermet is magába foglaló felújított épületet. Pénteken a tárcavezető jelenlétében az utolsó befejezett munkálatokat is átadták és bemutatták a nemrég beszerzett és felszerelt sebészeti gépeket.
Cseke Attila elmondta, egyes pillanatokban nem volt biztos benne, hogy a felújításokat sikerül finanszírozni, sem abban, hogy sikerül még ebben az évben befejezni a munkálatokat. „De bebizonyosodott, hogy, van még olyan közösség, amely bizonyít, amely kiáll azért, hogy megvalósítsa, ha van egy álma, amelynek célja, hogy valami maradjon utánunk. Az ilyen közösségeket mindig támogatni fogjuk” – fogalmazott a tárcavezető.
2010-ben nem csak Bihar megye, de Erdély több megyei és kisebb kórháza kapott támogatást az Egészségügyi Minisztériumtól felújítási munkálatokra, illetve felszerelésre. A támogatásból elkezdettek közül elsőként sikerült befejezni Margittán a Dr. Pop Mircea Municípiumi Kórház felújítását, de több megyében előrehaladott állapotban vannak a munkálatok.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.