
Fotó: MÁV-START
Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere a Tusványoson átvette a Székelyföldet Budapesttel összekötő vonatjáratok bővítéséért gyűjtött aláírásokat.
2018. július 30., 16:392018. július 30., 16:39
A Brassó–Székelyföld–Budapest-vasútvonalon közlekedő Corona és Hargita nemzetközi intercity járatok bővítését szeretné elérni a Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzat vezetője: ennek érdekében
A három megye vezetője hétfői közös közleményében hangsúlyozza: sokakat érint a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) kedvezőtlen intézkedése, amelynek következtében csökkentették az utazókocsik számát, megvonva a lehetőséget sok utazni vágyótól. A problémával lakossági bejelentésre kezdtek el foglalkozni a székelyföldi elöljárók.
A nemzetközi járatok fejlesztése érdekében a székelyföldi megyei önkormányzatok aláírásgyűjtésbe kezdtek, illetve az RMDSZ helyi szervezetei is gyűjtötték a támogató kézjegyeket. Az akcióhoz számos önkéntes csatlakozott, ugyanis sokaknak fontos ez a közlekedési lehetőség, amely élő kapcsolatot teremt Székelyföld és Budapest között. Április óta több mint másfélezer aláírás gyűlt össze, ezeket a székelyföldi önkormányzatok nevében adta át Borboly Csaba dr. Palkovics Lászlónak.
„Sokaknak kényelmes, biztonságos és kiszámítható ez a közlekedési lehetőség, ezt bizonyítja a több mint másfélezer támogató aláírás. A székelyföldieknek nagy segítség a kapcsolattartásban, üzleti, baráti vagy családi kapcsolatok ápolásában, tanulmányaik végzésében, vagy esetleg orvosi kezelésekben.
– idézi a közlemény Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt.
„Kovászna, Hargita és Maros megye közös beadványban kérte, hogy változtassanak ezen a helyzeten, a cél érdekében aláírásokat is gyűjtöttünk a térségben.
arra kérve őket, hogy találjanak megoldást az Erdély fő ütőerén áthaladó vonatjáratok ésszerű korszerűsítésére, hiszen nagyon sok erdélyi utazik azokon, nemcsak egyetemisták és üzletemberek, hanem magyarországi turisták is igénybe veszik a Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Budapest-útvonalon haladó járatot. Az érintett települések lakói, diákok és egyetemisták szívesen támogatták aláírásukkal ügyünket” – fogalmazott Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
„Székelyföld és Maros megye számára nagyon fontos a közvetlen összeköttetés Budapesttel, a repülőjárat mellett a közvetlen vonatjárat is, hiszen a helyi közösségnek igénye van erre. Ahhoz azonban, hogy a vonatos közlekedés továbbra is vonzó maradjon, biztosítani kell az utasok számára a kényelmet és az eddigi szolgáltatásokat.
– mondta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
szóljon hozzá!