Hirdetés

Arroganciával és megvető magatartással vádolják a kormányt

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Változatlan arroganciával és megvetéssel kezeli a kormány a tanügyet – nyilatkozták a kormánnyal folytatott csütörtöki egyeztetést követően az oktatási szakszervezetek képviselői, akik ugyanakkor bejelentették, folytatják tiltakozó akcióikat, és munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkra is készek.

Bálint Eszter

2010. március 26., 08:572010. március 26., 08:57

Csütörtökön egyébként az iskolák nagy részében nem tartottak órákat, volt, ahol figyelmeztető sztrájk folyt, mások a prefektúrák előtt tüntettek, az oktatók egy része a Funeriu-féle reform vitáján vett részt, míg az ország szinte valamennyi megyéjéből érkeztek tanárok a fővárosi felvonulásra és tüntetésre.
A szakszervezetek képviselőit ugyan tanácskozásra invitálta a munkaügyi, illetve az oktatási miniszter, azonban a tárgyalások eredmény nélkül értek véget.

A „süketek párbeszédének folytatásaként” jellemezte az egyeztetést Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) főtitkára, aki szerint mindkét fél csak mondta a magáét, anélkül, hogy sikerült volna kialakítani egy kompromisszumos álláspontot. Mint tájékoztatott, a pedagógusok a jövő héten sem fogják beírni a jegyeket, illetve a minősítéseket a naplóba, s előfordulhat, hogy a második félév végéig így fognak eljárni.

„Az általános sztrájk már kopogtat az ajtón” – szögezte le az oktatók érdekeit védő szakszervezet főtitkára. Emlékeztetett, a tiltakozó akciókat nemcsak a fizetések miatti elégedetlenségük miatt szervezik meg, hanem szeretnék megtartani az oktatás minőségét is.

Hasonlóképpen nyilatkozott a tárgyalásokat követően Gheorghe Isvoranu, a Spiru Haret szakszervezeti tömörülés elnöke is, aki szerint az egyetlen kézzelfogható eredménye a két tárcavezetővel folytatott egyeztetésnek az volt, hogy megállapodtak, hamarosan újra tárgyalóasztalhoz ülnek.

Támogatják a PC-vásárlást
Bár korábban úgy tűnt, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a 2010-es évre a rászoruló diákok és egyetemisták számítógép-vásárlási támogatását, Emil Boc miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy a nélkülözők számíthatnak egy 200 eurós állami támogatásra. Várhatóan 25 ezer egyetemi hallgató PC-vásárlását finanszírozzák. Mint ismeretes, a program öt éve indult.

„Arra kérjük kollégáinkat, hogy álljanak ki mellettünk ebben a nehéz időszakban, mivel a kormány képviselőinek ilyen szintű arroganciájával és megvetésével nem találkoztunk a kilencvenes évek óta” – fogalmazott Isvoranu.

Marius Nistor, a Spiru Haret ügyvezetője úgy vélekedett, a kormány képviselői felkészületlenül érkeztek a megbeszélésre. „Ők ígéretekkel jöttek, mi pedig annak a garanciájával, hogy a tiltakozó megmozdulások folytatódnak, és már-már elképzelhetetlen méreteket fognak ölteni” – szögezte le Nistor.

Csütörtökön egyébként Bukarestben mintegy 1500 tanügyi szakszervezeti tag vonult utcára. A tiltakozók a Victoria téren gyülekeztek, ahonnan az oktatási minisztérium elé vonultak tüntetni. Mint hangsúlyozták, elégedetlenségük oka, hogy a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény alkalmazása nyomán csökkentek fizetéseik, ellenzik továbbá az iskolaegyesítési elképzeléseket, a kormány által tervezett megszorításokkal járó tömeges elbocsátásokat, ugyanakkor abbéli felháborodásuknak is hangot adtak, hogy egy újabb oktatási törvénytervezet készült el úgy, hogy a leginkább érintettek véleményét nem kérték ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
Hirdetés