
Fotó: Pinti Attila
Akár az eddigi jegyár felét kell fizetniük a Román Vasúttársaság (CFR) egyes szerelvényein utazóknak, miután februártól az állami vállalat több szerelvényét is lefokozta. A több Erdélyben közlekedő szerelvényt is érintő módosítás 30–50 százalékos jegyárcsökkenést eredményezett.
2021. február 03., 10:412021. február 03., 10:41
2021. február 03., 10:422021. február 03., 10:42
Jó hírrel köszöntött be a február az utazni vágyóknak, a Román Vasúttársaság (CFR) több, Erdélyben közlekedő szerelvényét is lefokozta és ezáltal az ezekre érvényes jegyek ára is jelentősen csökkent. Az állami vállalat pár napja jelentette be, hogy annak érdekében, hogy hozzáférhetőbbé tegye a vonattal való utazást a polgárok számára, február elsejétől kezdődően 25 szerelvényének módosítja az eddigi besorolását.
A módosítás nem hat ki a szerelvények menetrendjére, ahogy a megállóhelyeik sem változnak, hangsúlyozta közleményében a vasúttársaság.
A módosítás számos Erdélyben közlekedő szerelvényt is érint, ilyen például a Kolozsvár és Nagybánya között közlekedő, vagy a Nagyszeben és Temesvár között közlekedő gyorsvonat. De a változtatás az ország egyes történelmi régióit összekötő vonatokra is vonatkozhat, így az InterRegio besorolásból RegioExpres besorolásba kerültek a Nagyszeben–Craiova, Nagyszeben–Caracal útvonalon közlekedő vonatok.
ez Nagyszeben–Brassó távon válik RegioExpresszé, így ezen a szakaszon kevesebbet kell fizetni a jegyért, mint eddig.
Fotó: Pinti Attila
A CFR közleményében példát is ad az árcsökkenésre, így Nagyszeben–Temesvár útvonalon egy másodosztályú jegyért az eddig 48,10 lej helyett – mely nem tartalmazta a helyjegy árát – februártól 40,30 lejt kell fizetni, és az új besorolás szerint helyjegyre sincs szükség. Hasonló árcsökkenést látni a Kolozsvár–Nagybánya útvonalon is, ahol az eddigi 33,95 lejről – plusz helyjegy – februártól 25,50 lejt kell fizetni.
A Román Vasúttársaság arra is felhívja a figyelmet, hogy a jegyek a vasútállomások pénztárai mellett online és a pályaudvarok jegyautomatáiból is beszerezhetők. A vonatok menetrendjére és egyéb információkra pedig a 0219521-es információs vonal mellett a Trenul meu applikáción is rá lehet keresni. A CFR arra is emlékeztet, hogy a vonatokon, állomásokon és peronokon egyaránt kötelező a védőmaszk viselete.
Nem kizárt egyébként, hogy az árcsökkenés a járványhelyzettel függ össze, a pandémia kitörése óta a CFR több szerelvényéről is olyan felvételek jelentek meg a világhálón, hogy az utasok maszk nélkül vannak, vagy maga az arcvédőt szintén nem viselő jegyellenőr próbálja meggyőzni őket arról, hogy semmi szükség az óvintézkedésre.
A Kolozsvár–Nagyvárad vagy Kolozsvár–Beszterce távon például a magánvonatok rendszerint tele vannak, miközben a CFR szerelvényein alig látni utast; ráadásul a magánvonatok alig félórás eltéréssel indulnak korábban az állami szerelvényeknél.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
1 hozzászólás