2011. február 04., 10:112011. február 04., 10:11
A választási törvény módosítása, az egyfordulós polgármester-választás Antal Árpád szerint újraértékelné a romániai magyar szervezetek közti kapcsolatokat. Sepsiszentgyörgy polgármestere – a városi RMDSZ elnöke – csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyfordulós polgármester-választás esetén csak azokon a településeken lenne esélyük a magyar szervezetek jelöltjeinek, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 70 százalékot. Eddig arról beszéltünk, hogy ahol többségben van a magyarság, a magyar szervezetek versenyezhetnek, most ez a többség már a több mint 70 százalékot kell jelentse. Antal Árpád szerint ebben a megvilágításban alig maradt a Székelyföldön olyan város, ahol a magyar–magyar versenyt meg lehet kockáztatni. Eddig fontos volt a verseny, viszont amennyiben változni fog a választási törvény, több helyen fontos lesz minden magyar szervezetet összefogni, szögezte le a politikus.
Az elöljáró ugyanakkor elhamarkodottnak tartja Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke nyilatkozatát, miszerint a nemzeti oldalnak össze kell fognia az RMDSZ ellenében. „Ha Szász Jenő háborús üzenetet fogalmazott meg, én békeüzenetet küldök vissza” – mondta Antal Árpád. A polgármester szerint minden erdélyi magyar politikai szervezet a nemzeti oldalon áll. Amint arról beszámoltunk, Szász Jenő, az MPP elnöke szerdán kijelentette, a nemzeti oldalnak össze kell fognia az RMDSZ ellen, mert esély van arra, hogy kisebbségbe szorítsák az RMDSZ-politikát.
Ezzel egy időben Szász Jenő csütörtökön Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót, ahol újra hangsúlyozta: tárgyalni kíván Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével többek közt az MPP és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt közti együttműködésről. „Gyakran kerültünk konfliktusba, de a politika nem személyes sérelmekről szól, túl lehet lépni rajtuk” – jegyezte meg.
Az udvarhelyi politikus ugyanakkor kommentálta Toró T. Tibor az Új Magyar Szó napilapban megjelent nyilatkozatát, melyben az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta, a bejegyzés előtt álló EMNP az autonómia elérése érdekében el tudja képzelni a párbeszédet más alakulatokkal, így az MPP-vel és az RMDSZ-szel is.
„Szász Jenővel nehéz párbeszédet folytatni, különösen azóta, hogy megpróbálja lejáratni Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét” – magyarázta Toró, aki szerint az MPP és az EMNT viszonya csak akkor normalizálódhat, ha a párt viszszavonja legutóbbi, gyergyószentmiklósi kongresszusának határozatait, köztük azt is, amellyel az EMNT több képviselőjét is kizárták a polgári pártból.
Szász Jenő a Krónikának úgy fogalmazott, kérdés, hogy a polgári párt próbálta-e lejáratni Tőkés Lászlót, vagy az EMNT-elnök önmagát járatta le, amikor RMDSZ-színekben indult a legutóbbi EP-választáson. Szász ugyanakkor közölte: ha az EMNP megalakul az MPP-ből kizárt politikusok részvételével, a határozatok visszavonása okafogyottá válik.
| Szász Jenő szerint a sékelyudvarhelyi önkormányzat képviselőtestülete törvénytelenül hozott döntést, amikor leváltotta alpolgármesteri tisztségéből, és úgy határozott, a közigazgatási bíróságon fog fellebbezni a vonatkozó határozat ellen. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke utalt a helyi választottak státusára vonatkozó 393-as törvényre, amely az alpolgármester leváltásához kétharmados többséget ír elő, ez Székelyudvarhelyen nem volt meg. Megjegyezte: Vass Imre makfalvi és Bálint József sepsiszentgyörgyi alpolgármestert is hasonló döntéssel menesztették, ám a táblabíróság mindkét esetben nekik adott igazat. Mint ismert, az udvarhelyi tanács január 27-ei ülésén tizennyolc képviselőből csak tízen adták le voksukat, és mindenki Szász leváltását támogatta, az MPP-s tanácsosok nem szavaztak. A kilenc MPP-s, kilenc RMDSZ-es és egy zöld párti tanácsosból álló testületben, utóbbi, Jakab Attila voksa volt a döntő. A vonatkozó határozatot Bunta Levente polgármester terjesztette elő, aki szerint Szász érdemtelenül kapja fizetését, ugyanis a tavalyi év utolsó három hónapjában 10–13 órát dolgozott havonta. |
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.