Hirdetés

Antal Árpád a magyarellenes politikum provokációjának tartja a Református Székely Mikó Kollégium felirat eltávolíttatását

Eltávolították. Antal Árpád szerint nem hagyják annyiban a felirat ügyét, ám be kell tartani a jogerős döntést •  Fotó: 3szek.ro

Eltávolították. Antal Árpád szerint nem hagyják annyiban a felirat ügyét, ám be kell tartani a jogerős döntést

Fotó: 3szek.ro

A brassói táblabíróság jogerős ítéletben kötelezte Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy távolítsa el a Székely Mikó Kollégium bejáratánál található magyar feliratot. Ez megtörtént, ám Antal Árpád a Krónikának elmondta: visszahelyezik a szöveget, amelyet ha kell, más nyelven is feltüntetnek.

Bíró Blanka

2018. október 22., 09:412018. október 22., 09:41

2018. október 22., 09:432018. október 22., 09:43

Sepsiszentgyörgy önkormányzata kénytelen volt eltávolítani a Székely Mikó Kollégium bejáratánál levő magyar feliratot. A „Református Székely Mikó Kollégium” szöveg miatt a Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület tett feljelentést. Bár a bíróság alapfokon elutasította a keresetet, a fellebbezés után a brassói táblabíróság jogerős ítéletben kötelezte Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy távolítsa el a feliratot – ez pénteken megtörtént.

Idézet
Ez egy újabb provokáció a Dan Tanasă nevével fémjelzett mély- és párhuzamos állam, illetve a magyarellenes politikum részéről. Hangsúlyozni kell – valószínűleg ezt nem tettük meg elég nyomatékosan az elmúlt években –, hogy Dan Tanasă nem magányos román jogvédő, hanem a látható és láthatatlan politikai és titkosszolgálati világ szimbóluma”

– mondta el a Krónikának Antal Árpád. Megkeresésünkre hangsúlyozta, erre nincs bizonyíték, de ha nem így lenne, akkor már valaki fellépett volna a hivatásos feljelentő ellen, és nem őt támogatná a román igazságszolgáltatás, a fősodorbeli román politika és sajtó. A polgármester kifejtette, a felirat ügyét nem hagyja annyiban, ám jogállamban be kell tartani a bíróság végleges döntését. „Ezt a feliratot valóban mi tettük fel, és valóban csak magyarul, ezzel jelezve, hogy ezt az intézményt a református egyház indította el. Vissza fogjuk tenni: ha az zavarta őket, hogy csak magyar nyelvű volt, akkor kiírjuk három vagy négy nyelven” – mondta Antal Árpád.

Hirdetés

A polgármester szerint a provokációsorozat a nyugati közvélemény ingerküszöbét is kezdi elérni, egyre többen látják, hogy ezekben a kérdésekben a román igazságszolgáltatást a magyar közösség ellenében, jogai csorbítására használják. A sepsiszentgyörgyi politikus kifejtette, több felháborodott polgár számonkérte, hogy ilyen helyzetekben mit tesznek a választottak. „Erre csak azt tudom válaszolni, hogy pontosan azt teszik, amire támogatottságuk van a lakosság részéről” – mondta az elöljáró. Emlékeztetett, hogy amikor a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával elindult egy folyamat, felhívta a figyelmet, hogy ezzel a közösségünk „immunrendszerét” tesztelik.

Idézet
Akkor összehívtuk Sepsiszentgyörgy főterére Erdély népét, és megbuktunk. Nem 10-20 ezer embernek kellett volna megjelennie – úgy, hogy a többség nem is sepsiszentgyörgyi volt –, hanem százezernek. A továbbiakban is ez a kérdés: képesek leszünk-e összekapni magunkat, mert ha nem, azokat a jogainkat is visszanyesegetik, melyek az elmúlt 15-20 évben természetessé váltak számunkra

– jelentette ki Antal Árpád. – Dan Tanasă neve mögé bújva még azokat a feliratokat is leveszik, amelyeket 1918 előtt tettünk ki. Ma már Bukarestben egyre többen gondolkodnak úgy a magyarok helyéről és szerepéről ebben az országban, mint a Ceaușescu-rezsim alatt. Nézhetjük ezt tétlenül, mutogathatunk egymásra, vagy összekaphatjuk magunkat, és mondhatjuk, hogy eddig és nem tovább.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés