Hirdetés

Alulfinanszírozták a kolozsvári metró tervét?

Emil Boc továbbra is bízik a metróterv kivitelezésében (archív felvétel) •  Fotó: Oláh Emese sajtóirodája

Emil Boc továbbra is bízik a metróterv kivitelezésében (archív felvétel)

Fotó: Oláh Emese sajtóirodája

Csupán a szükséges összeg harmadát, 300 millió eurót kap az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében a kolozsvári metró grandiózus terve. Emil Boc polgármester szerint nincs ok aggodalomra, a nagyberuházást ugyanis több forrásból finanszíroznák.

Pap Melinda

2021. június 08., 07:552021. június 08., 07:55

Háromszáztíz millió euró jut a kolozsvári metróra az országos helyreállítási tervből (PNRR), ez azonban csak harmada a régóta ígért gigaberuházás megvalósításához szükséges pénzkeretnek. Ebből az összegből 12,6 kilométeren lehetne építkezni – írta a PNRR sarokszámaira hivatkozva a Transilvania Reporter. A kolozsvári lap szerint az Európai Unió rábólintott a kolozsvári metró szükségességére, amit szakértőik szerint egyrészt a város lakossága (mintegy 400 ezer fő), illetve annak hosszanti tengelye (mely kelet–nyugat vonalon összeköti az ország legnagyobb községével, Szászfenessel) indokol. Szakemberek úgy vélik, hogy a földrajzi adottságok miatt egy metróvonal építése a legoptimálisabb megoldás a kincses város lakossága számára.

A terv szerint a városban első szakaszban 16 kétkocsis metrószerelvény közlekedne 380 utassal.

Hirdetés

Ezek menetirányonként 7600/15 200 utast lennének képesek szállítani óránként. A PNRR szerint a kolozsvári metró két szakaszban valósulna meg: elsőként a statikai munkálatokat végeznék el, a megállókat és az ezek közötti alagutakat építenék ki 2026-ig, 9 megállóval 7,5 kilométeren, a Mărăști negyedben. A második szakasz a Szászfenes és a Munka (Muncii) sugárút közötti szakaszra vonatkozna, ez 10 megállót foglalna magában 12,6 kilométeres szakaszon, azonban már csak a munkálatok utolsó simításaira vonatkozna.

A sajtóban megjelent kritikákra reagálva, miszerint Kolozsvár jóval kevesebb pénzt kap a PNRR-ből, mint ígérték, Emil Boc polgármester optimistának bizonyult. A Ziua Live műsorban hangsúlyozta:

a kolozsvári metró terve több forrásra támaszkodik, ezeknek csak egyike az országos helyreállítási terv.

Olyan alternatív finanszírozási források is vannak, mint az Operatív Szállítási Program, mondta Boc, hangsúlyozva, hogy semmilyen nagy projekt nem épül egyetlen pénzforrásra. Hangsúlyozta, hogy a három finanszírozási keret kiegészíti egymást, és minden nagy, egymilliárd eurós projekt esetében ez az elvárás, legyen az a kolozsvári metró vagy körgyűrű terve vagy a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal villamosítása. Rámutatott, Kolozsvár ugyanúgy 300 millió eurót kap a PNRR révén, mint Bukarest, ezt az összeget az említett szállítási programból egészítik majd ki. Az elöljáró szerint a metróprojekt folytatódik, sőt jó hír, hogy a Törökvágáshoz tervezett vasúti felüljáró is szerepel a PNRR-ben, amivel a város másik nagy gondja is megoldódik.

•  Fotó: Kolozsvár polgármesteri hivatala Galéria

Fotó: Kolozsvár polgármesteri hivatala

Húsz kilométeren a föld alatt

A polgármesteri hivatal által április végén megjelentetett dokumentáció szerint a kolozsvári metró depója Szászfenes nyugati részén lenne, egy 8,2 hektáros területen, ahol 28 szerelvénynek lenne hely. A megvalósíthatósági előtanulmányt tízmillió euró ellenében készítő Sws Engineering Spa-Systra-Metrans Engineering SRL cégcsoport szerint a 20 kilométer hosszú metróvonal mentén 19 megálló lenne és az említett depó.

Az első három megálló Szászfenest szolgálná ki, a következő kettő a jövendőbeli regionális kórház és a Vivo bevásárlóközpont környékét, míg a 6., 7. és 8. megálló a monostoriaknak épülne.

Ezután következnének a városközpontot lefedő megállók a Mărăști térig,ahonnan a metróvonal egy ága letérne a Munka sugárút irányába, ahol kapcsolatot teremtene a vasúttal és a tervezett helyi érdekeltségű vasúttal (HÉV), míg egy másik ág a Györgyfalvi és Szopor negyedekkel kötné össze – a metróvonal végig a föld alatt haladna.

Akadály lehet a só?

A tervek szerint a gigaberuházás megvalósíthatósági tanulmánya szeptemberre készül el, de a fúrásokat is be kell fejezni és a különböző engedélyeket beszerezni. Év végére, jövő év elejére tervezik a projekt indítását, a tervezés és kivitelezés kezdetét.

A munkálatokat azonban hátráltathatja, hogy márciusban sólelőhelyet találtak a nyomvonalon, a Mărăști negyedben, az IRA híd környékén, és szakemberek szerint a felfedezés akár öt évvel is kitolhatja az eddig is távolinak tűnő metró tervét.

Az eredeti tervek szerint a kolozsváriak 2027-ben ülhetnének metróra, mely révén sokkal rövidebb idő alatt megtehető lenne a jelenleg csak kínkeservesen letudható Szászfenes–Kolozsvár-táv. Ez most újabb öt évvel kitolódhat, mondják szakemberek, ugyanis még ha csak részben is, de módosítani kell a nyomvonalat. Az IRA híd környéke ráadásul fontos csomópontja a metró tervének.

Emil Boc polgármester akkor a ProTv-nek úgy nyilatkozott: van gyors megoldás a helyzet orvoslására. „Ötven éve az ember feljutott a Holdra, aztán a Marsra, így metrót is tudunk építeni, még ha az sótömbbel is találkozik” – mondta az elöljáró. Szakemberek szerint azonban a só veszélyezteti a metróvonal biztonságát, hiszen vízzel találkozva feloldódik, így egy sóban gazdag terület könnyen besüppedhet, be is omolhat.

korábban írtuk

Sótömbnek „ütközött” a kolozsvári metró, több pénzbe kerülhet a tervezettnél
Sótömbnek „ütközött” a kolozsvári metró, több pénzbe kerülhet a tervezettnél

Jelentős akadálynak ütközött a kolozsvári metró terve, ugyanis sólelőhelyet találtak a nyomvonalán. Az egyébként cseppet sem meglepő felfedezés nemcsak a kivitelezési időt tolhatja ki, a kiadásokat is jelentősen növelné.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat

Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat
2026. június 10., szerda

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon

Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon
2026. június 10., szerda

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi

Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak

Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak
2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
Hirdetés
Hirdetés