Alkoholt fogyasztott az A1-es autópályán a szembejövő sávra áthajtó és három halálos áldozattal járó balesetet okozó gépkocsivezető, aki elhagyta az esemény helyszínét – közölte a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság.
2019. június 21., 13:582019. június 21., 13:58
A férfit Bégaszuszány környékén, a mezőn érték utol a rendőrök, nem messze egy vasúti átjárótól, Bégamonsotor irányába tartott. Az ellenőrzésénél az alkoholszonda 0,39 mg/l légalkohol-koncentrációt mutatott – közölte az Agerpres.
A balesetben két gépkocsi ütközött; az egyikben három felnőtt és két gyerek utazott. Közülük két felnőtt – a gyerekek nagyapjai – a helyszínen életét vesztette, egy ötéves gyerek utólag, a kórházban halt bele sérüléseibe. A harmadik felnőtt, a gyerekek apja, nem szorult orvosi ellátásra.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!