Alaptalannak bizonyultak Gyergyószentmiklós polgármesterének vádjai

A főkönyvelő lemondását kéri Pap József Felmentette Bíró Emesét, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal főkönyvelőjét a hivatal fegyelmi bizottsága: a vádat Pap József városvezető emelte Bíró ellen. A hat vádpontot tartalmazó lista benyújtásával egy időben, márciusban Pap József felszólította Bíró Emesét, hogy harminc napon belül mondjon fel állásából – a főkönyvelő azonban a határidő lejártával sem nyújtotta be felmondását. „Ez a lépés egyelőre nem is áll szándékomban. Várom a polgármester következő lépését” – mondta el lapunknak Bíró Emese.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. május 04., 00:002006. május 04., 00:00

A polgármester azt nehezményezte, hogy a főkönyvelő a belső pénzügyi fegyelemre hivatkozva több utasításának végrehajtását, illetve egyes könyvelési iratok aláírását is megtagadta. Pap József emellett azt is felrója Bíró Emesének, hogy mulasztást követett el a Viridis Kft.-vel való szerződéskötés során, ezáltal anyagi károkat okozva a polgármesteri hivatalnak, ugyanakkor modortalan viselkedéssel is vádolja a főkönyvelőt. A polgármester úgy véli, hogy a fegyelmi bizottság nem végzett alapos munkát: elbagatellizálták a kivizsgálást. „Nem látok lehetőséget a további együttműködésre a főkönyvelővel, aki 31 feljelentést nyújtott be ellenem az illetékes hatóságokhoz. Ha másként nem megy, élek polgármesteri jogommal, és határozattal mondatom fel állásából Bíró Emesét” – fejtette ki Pap József. Nagy István jegyző, a fegyelmi bizottság elnöke közölte: a főkönyvelő elleni hat vádpont közül öt kivizsgálása nem tartozik az általa vezetett bizottság hatáskörébe. „Ezek olyan szakmai kérdések, amelyeket törvény szabályoz: a főkönyvelő a felelős a pénzügyi fegyelem betartásáért a hivatalnál, és jogában áll megtagadni az iratok aláírását, még akkor is, ha erre utasítást kapott a polgármestertől. A Viridis Kft.-vel kötött szerződés nem tartozik a főkönyvelő hatáskörébe, így a cégnek való kedvezés vádja alaptalan. A polgármester a szemétilleték alkalmazásának elmulasztásáért is Bíró Emesét vonta felelősségre, bár ez a pénzügyi osztály hatáskörébe tartozik” – magyarázta Nagy István. A jegyző hozzátette: az egyetlen vádat, amelynek kivizsgálása a bizottság hatáskörébe tartozik, alaptalannak ítélték. A főkönyvelő modortalan viselkedésére példaként felhozott esetek közül ugyanis a polgármester egyet sem tudott bizonyítani.
Bíró Emese főkönyvelő megerősítette a Nagy István jegyző által mondottakat: hangsúlyozta, a pénzügyi fegyelem betartása a hivatalnál az ő hatáskörébe tartozik. „Közpénzek elköltéséről van szó, és törvény írja elő, hogy milyen eljárást kell alkalmaznom, ha nem tartja be valaki a pénzügyi fegyelmet. Eszerint írásban kell figyelmeztetnem a polgármestert, hogyha nem értek egyet valamely összeg kifizetésével. Ha pedig a polgármester ennek ellenére, a saját felelősségére, az én aláírásom nélkül mégis kifizet bizonyos összegeket, akkor továbbítanom kell az ügyet a Számvevőszékhez, illetve a megyei pénzügyi hivatalhoz” – fejtette ki a főkönyvelő.
Bíró Emese példaként azt az esetet említette, amikor a polgármester utasítására nem célirányosan költötték el a Virág és Bucsin negyedbeli kazánházak javítására kapott 24 milliárd régi lejt. Ebből az összegből ugyanis távhővezetékeket fektettek le a Temető utcában, valamint a szilárd tüzelőanyaggal működő kazánházat kötötték össze a szülészettel, illetve a Miron Cristea utcával.

Pereskedő elöljáró
Gyergyószentmiklós polgármestere az utóbbi időben számos peres ügynek vált főszereplőjévé: a Foresta Enviroment Kft. azzal vádolta, hogy megakadályozta a cég részvételét egy versenytárgyaláson. A polgármester később a Viridis Kft. ellen lépett fel a bíróságon: Pap József a cég szerződésének felbontását kérte, amelyet a Gyilkos-tón való csónakázás ellenértéke, illetve a parkolódíjak begyűjtéséről kötött a polgármesteri hivatallal. A polgármesteri hivatal tevékenységét eközben a Számvevőszék, majd a pénzügyi rendőrség is ellenőrizte, a két hatósághoz érkezett feljelentések alapján. Nagy István jegyző feltételezése szerint a feljelentések és a vizsgálatok hátterében maga a polgármester áll. Pap József a polgármesteri hivatal fegyelmi bizottságához is számos beadványt intézett – a vádak azonban valamennyi esetben alaptalannak bizonyultak.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban