
Fotó: Gergely Imre
Alapfokon felmentette a hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolt Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármestert hétfőn a Hargita Megyei Törvényszék.
2018. július 02., 18:522018. július 02., 18:52
2018. július 02., 19:032018. július 02., 19:03
A nem jogerős verdikt ugyanakkor feloldja a politikus ellen évekkel ezelőtt elrendelt vagyonzárat is. A hétfőn kihirdetett ítélet szerint az ügy másik vádlottját, Barabás Éva Csillát, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal volt jegyzőjét is felmentették minden vádpontban; ellene sikkasztás miatt emeltek vádat. A törvényszék ugyanakkor elutasította a perben károsultként szereplő Virág Zsolt követelte anyagi kártérítést, illetve a perköltség megtérítését. Az ítélet a kiközléstől számított tíz napon belül megfellebbezhető.
„Az igazságnak győznie és érvényesülnie kell, ez a legfontosabb szerintem. Három és fél év vajúdás után ez megtörtént, az igazság győzött. A bíró, aki ezt az ügyet kezelte a dokumentumok, bizonyítékok alapján, a valóságra támaszkodva döntött, és nem a légből kapott mesékre, amelyeket a vádló felállított ellenem” – fogalmazott Gyergyószentmiklós volt polgármestere. Hozzátette, az alapfokú döntés öröm számára, hiszen ez azt bizonyítja, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el, de „nem iszik előre a medve bőrére”. „Majd csak akkor fogok megnyugodni igazából, ha majd a jogerős ítélet is a mostani alapfokú döntést erősíti meg. De addig még sok víz le fog folyni a Maroson” – fogalmazott a polgári párti (MPP) politikus.
Mezei János ellen 2015. január végén egy olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a 2015. májusi vádemelésben hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta a polgármestert. A vádhatóság szerint Mezei azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt.
A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül. A vádhatóság azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a polgármesteri hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben kétszer is polgármesterré választott Mezei János az ellene foganatosított kényszerintézkedések miatt nem indult újabb polgármesteri mandátumért a 2016 nyarán tartott önkormányzati választásokon.
2015 januárjában kommandósok törték rá az ajtót Mezei Jánosra és családjára, a fegyveres biztosítással zajló házkutatás egy havi előzetes letartóztatással, majd kéthavi házi őrizettel folytatódott, közben a polgármesteri tisztség gyakorlásától is eltiltották.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!