2011. február 08., 10:202011. február 08., 10:20
A versenyvizsgán Ágoston László volt az egyedüli jelölt, a 43 éves közgazdász korábban 11 évig a baróti kórházat igazgatta. Tegnapi első munkanapján elmondta, betegközpontú egészségügyi rendszert szeretne. A decentralizációval a kórházak új helyzetbe kerültek, ezért ezekre fokozottan figyel. Az új igazgató a baróti kórház további fenntartását, a sepsiszentgyörgyi felújításának befejezését, a kovásznai szívkórház, a városi kórház, illetve az izomideg-sorvadásos betegeket kezelő egészségügyi intézmény összevonását támogatja.
Ágoston László már a héten kórházfejlesztés témában tanácskozásra hívja a kórházigazgatókat. Mint mondta, meg szeretné oldani a kórházak informatizálását, mert jelenleg csupán a gazdasági adatokat, a raktározást követik számítógépen, a betegnyilvántartást nem. Hozzátette, létre kell hozni a kórházak megyei egyesületét, hogy az egészségügyi intézmények közösen pályázhassanak számítógépes programokra. Olyan programokat kell telepíteni, hogy a kórházak nyilvántartása egymással és az egészségügyi minisztériummal is kompatibilis legyen, magyarázta az igazgató, aki szerint az informatikai rendszer segítségével lehet majd valós képet nyerni a háromszéki kórházakról.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.