
Fotó: Pixabay.com
Két, afrikai sertéspestisben elpusztult vaddisznó tetemére bukkantak Krasznahídvég mellett egy erdőben, Szatmár és Bihar megye határának közelében.
2018. július 24., 13:432018. július 24., 13:43
2018. július 24., 13:462018. július 24., 13:46
A Szilágy megyei prefektúra kedden közölte, az ügy kapcsán rendkívüli ülésre hívták össze a megyei készenléti bizottságot.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a fertőzöttnek nyilvánított területen minden faj vadászása szünetel, és az ott termett gabona sem használható fel takarmányként. Tilos a nyájakat, csordákat a kérdéses területen át terelni, sőt a hatósági engedéllyel nem rendelkező embereknek is tilos a szóban forgó erdőbe lépni.
Egy nappal korábban a Bihar megyei Kiskereki település egyik kis létszámú házisertés-állományában erősítette meg az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Román Állategészségügyi Hatóság. A kitörés körül felállított 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Magyarországra, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik. A román hatóság a vírust július 13-án mutatta ki az érintett területen.
Az afrikai sertéspestis – amely nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!