
2010. május 13., 08:382010. május 13., 08:38
„Jelenleg négy német vállalat üzemeltet ipari egységet a városban, és egy hazai befektetőnk is van. Ezek nagyrészt autóalkatrészeket, a vízvezetéshez szükséges felszereléseket és energetikai eszközöket gyártanak. Emellett hamarosan érkezik egy befektető, amely ipari robotokhoz gyártatna alkatrészeket” – fogalmazott Ardelean.
Miszmogyoróson az utóbbi időben több mint 700 munkahely létesült a külföldi tőke beáramlásával, és a közeljövőben újabb 200 létrehozását remélik. Ardelean úgy véli, a martfűi példa náluk is minden további nélkül működhetne, miközben ez a rendszer a helyi érdekeltségű vállalkozásokat is támogatná. A kisvároshoz hét másik település tartozik, lakónegyede van, s az egyik legdinamikusabban fejlődő máramarosi település. Az 1994-ig kizárólag bányászatból élő lakosság a tárnák végleges bezárását követően rekordidő alatt állt át a mezőgazdaságra, kisiparra és turizmusra.
A község várossá avanzsálását követően a lakosság életvitele ugyanaz maradt, ám az önkormányzatnak lehetősége nyílt ipari park létesítésére, hazai és külföldi befektetők odavonzására. A település másik nagy előnye, hogy elhanyagolható távolságra van Nagybányától, így kihasználhatja a megyeközpont nemzetközi repülőterét. Anton Ardelean állatorvos-polgármester városa jövőjét a mezőgazdaság támogatásában, az ipar fellendítésében és a lakossági adók csökkentésében látja. Szerinte megfelelően gazdálkodva már a közeljövőben elérhető ez a cél.
Magyarországon egy 1990. évi törvény felhatalmazást ad a helyi önkormányzatoknak adóztatás módozatainak kiválasztására, melynek alapján Martfű helyi tanácsa 1991. február 15-ével bevezette a vállalkozók kommunális adóját, valamint a helyi iparűzési adót. Ezek az adófajták kizárólag a helyi gazdálkodó szervezeteket terhelik, és a város költségvetésének biztosítanak bevételi lehetőséget – közölte a Krónikával Sólyom Dezsőné, Martfű város oktatási és közművelődési referense. Mint mondta, a városuk területén üzemelő vállalkozók kommunális adójának évi mértékét a foglalkoztatott munkaerő létszáma szerint számolják ki, amely dolgozónként kétezer forint, azaz megközelítőleg 30 lej.
| Kékfrank elnevezésű utalványt vezettek be a dunántúli Sopronban, ami a forintot helyettesítené, és várhatóan gazdaságélénkítő hatású lesz. A Kékfrank száz százalékig forint fedezetű: a papír alapon megjelenő utalvány formája a pénzre emlékeztet, a különböző címleteken Sopronhoz kötődő hírességek láthatók – például Liszt Ferenc, Joseph Haydn, Lackner Kristóf, Kitaibel Pál, Pejacsevich László vagy Esterházy Pál herceg. Az ötszázastól húszezresig terjedő címleteket a rendszert életre hívó HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezet központjában lehet beszerezni. A Kékfrankkal kereskedni, vásárolni lehet. |
Emellett a cégek iparűzési illetéket is kötelesek fizetni, függetlenül attól, hogy székhelyük vagy csak telephelyük van a város területén. „Ennél az adónál a kivetés alapja az adott év nettó árbevétele, melyet csökkenteni kell az eladott áruk beszerzési értékével, az anyagköltséggel, a közvetített szolgáltatások értékével” – pontosított a referens, aki szerint ezen adó mértéke az illető vállalkozás nettó árbevételének 2 százalékát teszi ki. Martfűn mintegy 450 adóalany fizeti ezt a kétféle járulékot.
A gazdasági visszaesés miatt az alig több mint 6800 lelkes magyarországi kisváros önkormányzata 2007 elején kénytelen volt kivetni egy úgynevezett építményadót, amely a civil lakosságot és a vállalkozásokat egyaránt terheli. Ezt a járulékot mindenfajta építmény után köteles fizetni annak tulajdonosa. Az említett adónemekből származik Martfű éves költségvetési bevételének 37 százaléka, mintegy 600 millió forint (9 millió lej). A településen a kis- és középvállalkozásokon kívül három nagyipari üzem működik.
Az alapvetően ciprusi érdekeltségű növényolajgyárban svájci, francia és német alaptőkéjű cégek is részt vesznek. A sörgyár holland érdekeltségű, a Tisza Ipartelep pedig osztrák és német befektetők pénzén gyárt cipőket. „Martfű város képviselő-testülete napjainkban is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy közművesített ipari területet biztosítson a letelepedni szándékozó befektetők részére, ezzel is elősegítve a helység, illetve a környezetében lévő települések lakosságának munkavállalását” – részletezte Sólyomné. Martfűn a nagyüzemek jelenléte hosszú évekig lehetővé tette, hogy a lakosságnak semmilyen adót nem kellett fizetnie.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.