Hirdetés

„Dákokat a zászlóra!” – Román kifogások a szentgyörgyi lobogó ellen

Kifogásolja Sepsiszentgyörgy zászlóját a Románok Civil Fóruma. A magyarellenes szervezet hétfőn a városzászlóról tartott közvita utolsó előtti napján nyújtott be óvást, arra hivatkozva, hogy a lobogó csak a magyar közösséget képviseli, a 25 százalékos román lakosságot nem.

Bíró Blanka

2015. november 09., 19:352015. november 09., 19:35

Ezért kérik, hogy a zászlón legyenek román szimbólumok is, így például egy dák lelet, vagy római kori pénz, valami, amit az évek során a város területén fedeztek fel.

„Az évszázadok során a románokat megtűrt nemzetként kezelték Erdélyben, bár többségben voltak. A privilégiumokat élvező nemzetekkel ellentétben a középkori alkotmányok értelmében a románoknak nem lehettek képviselői a diétában, nem építhettek kőtemplomokat, és a helyi, regionális, erdélyi heraldikában sem lehettek jelen. A régiségnek meg van az értéke egy múzeumban, de nem lehet helye egy jelenlegi hivatalos jelkép megalkotásának érvrendszerében, folytatva a románok kizárását. A helyi jelképeknek európai, korszerű módon a térség román államhoz való tartozását kell tükrözniük” – olvasható a beadványban.

Különben a zászlóról Rodica Pârvan szociáldemokrata párti (PSD) helyi tanácsos is hasonlóképpen vélekedett. Antal Árpád polgármester válaszában rámutatott, a közmeghallgatáson bárki választhat a három változat közül, vagy mást is javasolhat. Emlékeztetett, hogy a zászlót kell elfogadni, a város címerét már 2007-ben jóváhagyta a Román Akadémia címertani bizottsága és a kormány.

Az elöljáró szerint a címerben több elem is van, amit a románok is magukénak érezhetnek, a nap, a hold, a védelmet nyújtó várfal, vagy az ortodoxok által is tisztelt Szent György. A Szekeres Attila heraldikus által készített három zászlóterv kék-arany színű, a címerrel, az egyik alsó részén van a Christus Spes Mea (Krisztus a reménységem), a város 1509-es pecsétjén szereplő felirat, a másik felső részén látható ez, a harmadik tervben pedig csak a címer van, felirat nélkül.

Sepsiszentgyörgy zászlóját 2008-ban elfogadta az önkormányzat, a törvényes határidő után, négyéves késéssel támadta meg a prefektúra, és végül tavaly a brassói táblabíróság érvénytelenítette a határozatot. Az önkormányzat oldalán több mint kétezer civil lépett be a perbe. A Románok Civil Fóruma néhány hónappal ezelőtt Kovászna megye zászlóját is megtámadta, kérve a belügyminisztériumot, ne hagyja jóvá azt, mert színe emlékeztet „az úgynevezett székely zászlóra”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
Hirdetés
Hirdetés