Hirdetés

A világrekord bográcsgulyás készítõje lett a szlovák tiszteletbeli konzul Nagyszalontán

Tiszteletbeli szlovák konzulátust avattak pénteken délután Nagyszalontán, az intézmény felavatására Szlovákia romániai nagykövete, a helyi elöljárók, valamint Máramaros, Szatmár, Szilágy és Bihar megye prefektusainak jelenlétében került sor. „A konzulátusi körzetemben, a négy megyében tizenkétezer szlovák nemzetiségû ember él – nyilatkozta lapunknak az új tiszteletbeli konzul, Miroslav Jablonèik vállalkozó. – A konzulátus tevékenysége terveim szerint nagyon sokrétû lesz, gazdasági, kereskedelmi, turisztikai tevékenységet folytatunk majd, és természetesen konzuli problémákban is segítséget nyújtunk.

2006. november 13., 00:002006. november 13., 00:00

” Jablonèik hozzátette: a konzulátus a saját tulajdonában levõ épületben mûködik majd, a 110 éves, nemrég felújított házból 60 négyzetmétert használ a diplomáciai képviselet. Ján ©oth szlovák nagykövet sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen késõn ébredtek rá a térség gazdasági elõnyeire, de szerinte a szlovákok lakta romániai megyék és az anyaország közötti mindössze 200–300 kilométeres távolság lehetõséget ad arra, hogy ezt a hiányosságot pótolják. Jablonèik egyébként jól menõ vendéglõt is mûködtet Nagyszalonta határában, vállalkozásaiban többtucatnyi nemzettársának nyújt megélhetési lehetõséget. A városnapok idején az õ vezetésével fõzték azt a óriási bográcsgulyást, amely a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. A mesterszakács vezényelte csapat 5000 liter magyaros gulyáslevest fõzött, az ízletes ételmennyiség pedig négy óra alatt el is fogyott. „Megkaptuk a választ, bejutottunk a rekordok könyvébe a június 3-án fõzött óriásgulyásunkkal, és nagyon boldog vagyok, hogy éppen a konzulátus avatása idején kaptam meg a hírt” – mondta az újdonsült tiszteletbeli konzul.
Szlovákia bukaresti nagykövete egyébként kettõs feladatot szán a konzulátusnak. „Az intézmény elsõsorban a Máramaros, Szatmár, Szilágy és Bihar megyében élõ szlovák nemzetiségû embereket képviseli – mondta Ján ©oth. – Másodsorban az a célunk, hogy ösztönözzük a vállalkozók közötti kapcsolatteremtést, illetve segítsünk idevonzani a szlovák befektetõket.” A konzulátus megnyitását a város elöljárói is jelentõs eseménynek tartják, bár Nagyszalontán alig néhány tucat szlovák él. Török László polgármester szerint a magyaroknak is fontos a kultúrájuk megõrzése, a szlovák konzulátus pedig ennek egyfajta kivetítése: „Ha a szlovákok megõrzik mindezt, akkor az a magyarságot is ösztönzi” – tartja az elöljáró. n

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés