Hirdetés

A szenátus leszavazta a támogatás visszaadását

Nem hagyta jóvá a szenátus hétfő esti ülésén azt a módosító javaslatot, amely révén az önkormányzatok visszakapták volna a Boc-kormány által a 2008/223-as sürgősségi kormányrendelettel elvett kormánytámogatást.

Krónika

2009. március 11., 09:302009. március 11., 09:30

A javaslatot a képviselőház is napirendre tűzi, azonban figyelembe véve a kormánykoalíció mandátumainak számát, valószínűleg elutasítják a javaslatot – tájékoztatott Cseke Attila Bihar megyei szenátor.

A honatyák annak ellenére utasították el a kormánypénzek visszajuttatását, hogy Emil Boc miniszterelnök ígéretet tett erre vonatkozóan az önkormányzatoknak. A kormányfő februárban, a Községek Országos Egyesületének közgyűlésén kijelentette, tisztában van azzal, hogy a 2008/233-as kormányrendelet hátrányosan érinti az önkormányzatokat, és megígérte, visszakapják a pénzt, hogy folytatni tudják a már elkezdett projekteket.

„Arra kértem a szenátorokat, adjanak megbízást a miniszterelnöknek, hogy tartsa be ígéretét – nyilatkozta Cseke Attila, aki korábban az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként többször is kifogásolta a 233-as kormányrendeltbe foglaltakat.

Mint arról beszámoltunk, a Boc-kormány a tavaly december 31-én közzétett jogszabályban elrendelte, hogy a helyi és megyei önkormányzatok utalják vissza a 2008-ban kiutalt és év végéig el nem költött kormánytámogatást. A rendelet mintegy  200 önkormányzatot érintett, köztük körülbelül 80 RMDSZ vezette települést is. Több önkormányzat beadványban kérte a rendelet módosítását, azt állítva, hogy veszélybe kerültek a már elkezdett projektek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés