Hirdetés

A szatmári zsinagóga falára vésnék fel a deportáltak nevét

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A szatmári zsinagóga falára 13 ezer név kerülhet fel, amennyiben kedvező elbírálást kap a helyi zsidó hitközség és a városi önkormányzat közös pályázata a Szatmárnémetiből elhurcolt zsidóknak állítandó emlékmű felállítása tárgyában.

Végh Balázs

2010. április 29., 08:432010. április 29., 08:43

Az Európai Unióhoz benyújtandó igénylésről mai ülésén szavaz Szatmárnémeti képviselő-testülete, és ekkor döntenek arról is, finanszírozzák-e a megvalósításhoz szükséges önrészt.

Décsei Miklós, a szatmári zsidó hitközség vezetője lapunk kérdésére elmondta, nagyon örül, hogy a város vezetősége is támogatja a kezdeményezést. „Azt hiszem, a világon az egyik legszörnyűbb dolog, ha valakinek úgy kell eltűnnie az élők sorából, hogy nincsen nyughelye, de még a nevét sem vésték fel sehová. Csaknem 19 ezer zsidót deportáltak ebből a városból, akik közül csupán 13 ezer nevet sikerült azonosítani” – részletezte a hitközségi elöljáró. Décsei számításai szerint a meglévő 3 márványtábla mellé még 26-nak kellene kerülnie, hogy minden ismert elhurcolt neve felkerülhessen a régi zsinagóga falára.

Ez a befektetés több mint 50 ezer euróba kerülne, hiszen egy márványlap, és annak a kivésése 2500 euró.
Ilyés Gyula polgármester úgy véli, a városnak kötelessége a hitközség kezdeményezése mellé állni, és pályázni arra a pénzalapra, amelyet Brüsszel tart fenn a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emléket állító rendezvények szervezésére, emlékművek felállítására. „Az önkormányzat magára vállalja a szükséges önrészt, és a 2010-es költségvetésből finanszírozza” – tette hozzá a polgármester.

Az elhurcolt szatmári zsidók nevét tartalmazó listát a túlélők tanúsága alapján Elefánt György, Tel-Avivban élő professzor állította össze. Mivel írásos névsor nem maradt fenn, csak a kassai állomásfőnök feljegyzése alapján tudják a négy, Németországba irányított szatmári vonatszerelvény utasainak számát. Décsei szerint előfordulhat, hogy még ezek a táblák sem lesznek elegendők, mert szinte minden héten jelentkeznek olyan személyek, akik fel szeretnék vétetni hozzátartozóikat az elhurcoltak névsorába.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés