2010. december 10., 09:012010. december 10., 09:01
Ilyés Gyula polgármester felszólalásában kifejtette, a hallucinogén növényi származékokat árusító boltok bezárása vagy tevékenységének korlátozása meghaladja a helyi önkormányzat feladatkörét.
„Ehhez az intézkedéshez nem elegendő egy egyszerű tanácsi határozat. A rendőrség munkatársainak hathatós bevonására van szükség, mert meg kell vizsgálni az árusított termékekben lévő hatóanyagokat” – hívta fel a figyelmet a városvezető. Az elöljáró figyelmeztetett, a jelenleg hatályban lévő törvények értelmében csak bizonyos elnevezésű termékeket tilos árulni, ám a csomagolások naponta változnak, és ezek alapján ellenőrizhetetlen a folyamat.
„A rendőrség munkáját kellene egyszerűsíteni, mert ma csupán egyetlen bukaresti laboratóriumnak van joga megvizsgálni a forgalmazott áruk összetételét, ám túlterheltek, és csak napokig tartó várakozás után tudnak eredményeket közölni. Azt kellene elérni, hogy több ilyen vizsgálóközpontot létesítsenek országszerte” – javasolta Ilyés.
A polgármester továbbá azt is megemlítette, a helyi tanácsnak joga van bevonni a boltok működési engedélyét mindaddig, amíg ki nem derül, milyen anyagokat forgalmaznak. Az elöljáró szerint az részmegoldás, ha a boltokat a városszélre vagy az iskoláktól távolra szorítják. Szatmárnémetiben egyébként a hivatalos adatok szerint 2-3 ilyen jellegű árut forgalmazó kereskedelmi egység működik. Az egyik bolt bejáratát tegnap tiltakozó feliratú transzparensekkel állták el rövid időre a PSD ifjúsági szervezetének aktivistái.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.