
Fotó: Krónika
2008. május 19., 00:002008. május 19., 00:00
Ön szerint milyen polgármesterre van szüksége Sepsiszentgyörgynek?
Bő másfél évtizednyi városgazdálkodási tunyaság és politikai szervilizmus után a sepsiszentgyörgyieknek tevékeny, átfogó városfejlesztési stratégiát felvázoló polgármesterre van szükségük. Eddigi beszélgetéseim, találkozóim azt jelezték, hogy a szentgyörgyiek szeretnének végre érdemben tenni városukért, ezért igyekezni fogok minden nagyobb léptékű döntés előtt lehetőséget biztosítani a széles körű véleménynyilvánításra.
Miként lehet fellendíteni a város gazdaságát, hogyan lehet tőkét vonzani?
A már említett nyitott és őszinte, ugyanakkor a város érdekeit prioritásként kezelő befektetéspolitika mellett készen állunk a város oktatási stratégiáját a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően alakítani, és a műszaki oktatás tekintélyét is szeretnénk visszaszerezni. Sepsiszentgyörgynek Brassóhoz való viszonyulását az autósztráda-, repülőtér-építés függvényében kell meghatározni, az új infrastrukturális körülmények ugyanis városunkat is felértékelik. A ráncfelvarrásos hatalomátmentési kísérletekkel szemben a Magyar Polgári Párt a teljes rendszerváltoztatást kínálja. Annak a lehetőségét, amire a Sepsiszentgyörgyiek már rég áhítoznak: hogy dolgainkat rendben, tisztességben végezzük.
Megválasztása esetén milyen viszonyt kíván kialakítani az RMDSZ-szel és tanácsosaival, illetve miként kezeli a helyi román közösség problémáit?
Sepsiszentgyörgynek aktív, kreatív önkormányzati képviselőkre van szüksége, akik a pártjelvényektől függetlenül elsősorban a város érdekeiért dolgoznak. Biztos vagyok benne, hogy képes leszek az RMDSZ-tanácstagokkal jó munkaviszonyt kialakítani, s e tekintetben is történelmet írunk Sepsiszentgyörgyön. Akárcsak a román közösséggel kialakítandó viszonyrendszer tekintetében: a románokat nem kisebbségnek, hanem városalkotó tényezőnek tekintem. A velük való párbeszédnek nem szabad kimerülnie egyfajta gesztuspolitizálásban, nyíltan és becsületesen meg kívánom velük tárgyalni a térség valamennyi problémáját, s fokozatosan meg szeretném nyerni a románokat az autonómia kérdésének támogatásához is.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.