
2010. december 07., 08:152010. december 07., 08:15
Mint mondta, a közigazgatási határokat a prefektus által kinevezett bizottság kell hogy megállapítsa, a két szomszédos község által kölcsönösen elismert határt meg kell jelölni a terepen. Kovászna megyében egyes települések önállósulása következtében is vannak határviták: Málnás és Mikóújfalu, valamint Esztelnek és Kézdiszentkereszt között kell tisztázni a „mezsgyét”. A megyehatár pontos megjelölésével is gondok vannak: mint arról többször is beszámoltunk, a háromszéki Bölön melletti Korlát-völgyben élő Brassó megyei romák helyzetére évek óta keresik a megoldást.
György Ervin úgy véli, a Málnás és Mikóújfalu önkormányzata közti határvita egyszerűen megoldhatatlan, a két polgármesteri hivatal között már nem lehet szó békés megegyezésről, véleménye szerint az igazságszolgáltatásnak kellene döntést hoznia, de hat éve minden döntést megfellebbeztek. A prefektus elmondta, a két község között 500 hektár miatt zajlik a vita, ezen a területen fekszik a négy kőbánya, amelyek meghatározóak a gazdasági fejlődés szempontjából.
A pereskedés ideje alatt a törvény szerint a területre nem lehet tulajdonlevelet kiállítani. Kasléder József málnási polgármester az 1968-as kataszteri térképre hivatkozik, szerinte az Olt folyó a határ a két település között, a folyón túl a szomszéd község nem terjeszkedhet. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere szerint a pereskedésnek csak akkor lehet vége, ha újraegyesítik a két községet. Mikóújfalu polgármestere szerint elfogadhatatlan a málnásiak akarata, mert a Harcsa nevű földterület nagyobb része mikóújfalusi gazdák tulajdona, így egyértelmű, hogy annak a község területén kell maradnia. Az újfalusi önkormányzat beleegyezne abba is, hogy két-két bányát kapjon mindkét község, de a málnásiak hajthatatlanok.
Hasonló viták zajlanak Esztelnek és Kézdiszentkereszt önkormányzata közt is, bár a két felső-háromszéki község még nem jutott bíróságra. Esztelnek hat évvel ezelőtt vált el Kézdiszentkereszt községközponttól, az erre vonatkozó döntés alapján Esztelnek és Kurtapatak, valamint Kézdiszentkereszt, Bélafalva és Csángótelep képezi a két községet. A megyei urbanisztikai bizottság azonban Csángótelepet Esztelnekhez csatolta, emiatt azóta is folyik a vita a két község között, mindkét fél próbál a saját igazának érvényt szerezni. A prefektus kijelentette, a kormányhivatalba összehívja a bizottságot és szorgalmazza, hogy egyezzenek meg a felek, mert ha pereskedésre kerül a sor, évekig nem lehet majd egy nagy területen visszaállítani a tulajdonjogot.
Kovászna és Brassó megye évek óta keresi a megoldást a háromszéki Bölön mellett, a Korlát-völgyben élő romák helyzetére is. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Bölönhöz tartozó, a községtől három kilométer távolságra levő szántóföldön már a rendszerváltás előtt elkezdtek építkezni a Brassó megyei szászmagyarósi romák. A Kovászna megyéhez tartozó mezőgazdasági területként telekkönyvezett húsz hektáron 130 házban, mintegy 600 szászmagyarósi cigány él jelenleg. A betelepedett romák Brassó megyei személyazonossági igazolvánnyal rendelkeznek, amelyekben a szászmagyarósi, 104-es házszám szerepel állandó lakhelyként.
A romák Brassó megyeinek vallják magukat, és ezen nem is akarnak változtatni. A két megye prefektúrája már több tervet is kidolgozott a romatelep helyzetének rendezésére: korábban szó volt területcseréről, költöztetésről és megyehatár-módosításról is. Legutóbb megegyeztek, hogy a természetes határ, a Korlát-patak medrének a szabályozásával módosítják a megyehatárt, ez a megoldás viszont túl drágának bizonyult. György Ervin elmondta, az ügy tisztázása érdekében újra tárgyalóasztalhoz ülnek a szomszéd megye képviselőivel.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.