2010. október 18., 09:372010. október 18., 09:37
Az RMDSZ kezdeményezésére zajló megbeszélésen részt vettek a magyar egyházak levéltárosai, illetékes szakemberei, a szövetség részéről Szép Gyulán kívül részt vett Márton Árpád, Máté András Levente és Kötő József parlamenti képviselő, valamint az Állami Levéltár igazgatóhelyettese, Nagy Mihály is.
Márton Árpád képviselő tájékoztatta az egyházak képviselőit annak az RMDSZ-tervezetnek a tartalmáról, amelyet még 2003 előtt nyújtottak be a képviselőházba Kelemen Hunorral. Elmondta, ezt a törvénytervezetet fogják kiegészíteni a mostani találkozón elhangzott észrevételekkel, és azt újra benyújtják. „Amennyiben azt nem sikerül átvinni, az RMDSZ mindenképpen képviselni fogja az egyházak képviselőivel közösen kidolgozott javaslatokat, törvénytervezetünk lényeges tartalmi adatait, hogy az elfogadott jogszabály olyan legyen, amilyennek mindannyian szeretnénk” – mutatott rá az RMDSZ háromszéki képviselője.
Az Állami Levéltár álláspontját Nagy Mihály ismertette, az intézmény igazgatóhelyettese. Elmondta: a hatályban levő törvények értelmében ezeket az iratokat nem lehet viszszaszolgáltatni az egyházaknak, mivel ezek törvényes úton kerültek a levéltár birtokába. Az Állami Levéltár igazgatóhelyettese szerint ezeket a törvényeket kell hatályon kívül helyezni, és csak ezt követően lehet beszélni a levéltári iratok visszaszolgáltatásáról. „Az országos és a megyei levéltárak 1990 után megpróbáltak jó kapcsolatot kialakítani az egyházakkal, az iratokat hozzáférhetővé tették, ezek ma is kutathatók – hangsúlyozta Nagy Mihály.
Emődi András, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye levéltárosa elmondta, a történelmi egyházak egységes álláspontja, hogy ha nem is kapják vissza a levéltári anyagokat, az a minimális elvárásuk, hogy korlátlan hozzáférést biztosítson számukra az Állami Levéltár. „Természetesen az ideális helyzet az lenne, ha a tulajdonjog viszszaszállna az egyházakra. De mindenképp szükséges lenne egy átfogó leltárra, hogy egészen pontosan láthassuk, hogy mink van” – összegzett Emődi.
Nagy Mihály az egyház képviselőinek felvetésére elmondta, eddig azért nem készült jegyzék ezekről az iratokról, mert az egyházak ezt nem kérték. Ha most ezt hivatalosan is kérik, az Állami Levéltár elkészíti a leltárt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.