A hagyományos helyszínen, a kolozsvári evangélikus püspökség Reményik Sándor Galériájában tartott klubbeszélgetésen Farkas Zoltán, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) agrártudományi szakosztályának alelnöke (képünkön) a szakosztály titkára, Lázár László társaságában méltatta a felvidéki származású, ám Kolozsvárhoz Trianon után is hûséges Páter Béla érdemeit. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen – majd az utódintézményben – a növénymorfológia és -ökológia tudományok magántanáraként Páter a gyógynövények ismertetését adta elõ a gyógyszerészhallgatóknak. A korban úttörõ jellegûnek számító gyógynövény-termesztési kísérleteit azonban már 1904-ben elkezdte, õ hozta létre a kolozsvári agrártudományi egyetem keretében ma is létezõ gyógynövény-botanikus kertet, és – Európában elsõként – a gyógynövény-kísérleti állomást, amelyet 1931-ig vezetett. Tudományos munkássága több mint 1200 kiadványban gyümölcsözött, az általa kikísérletezett gyógyteakeverékeket pedig a világ több országában is forgalmazták a második világháború kirobbanásáig. A klubbeszélgetésen elhangzott: a tudósra való emlékezés jegyében 2008. június 20–22. között az EME háromnapos rendezvényt tervez, az est házigazdája, Adorjáni Dezsõ Zoltán evangélikus püspök pedig a híres botanikusról elnevezendõ szakmai egyesület létrehozását szorgalmazta.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.