2010. május 20., 09:192010. május 20., 09:19
Mint arról beszámoltunk, a maroshévízi Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Călimanilor Alapítvány pert kezdeményezett a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület beszüntetése végett. A szervezetek folyamodványukban azt nehezményezik, hogy az egyesület statútuma olyan elemeket tartalmaz, mely veszélyezteti Románia területi integritását, s kifogásolják, hogy a névadó báró dr. Urmánczy Nándor szerintük a horthysta kormány idején országgyűlési képviselőként románellenes kijelentéseket tett.
A tegnap déli kihallgatást igencsak sebtében hívták össze az illetékesek, a négy személyt a kihallgatás előtt néhány perccel értesítették a helyi rendőrök. „Egy-egy füzetlap nagyságú papírral érkeztek a rendőrök, amin a fényképeink voltak rajta és gondolom, az adataink” – magyarázta a Krónikának Czirják Károly. A rendőrőrsön az alapító tagokat egy civil hivatalnok fogadta, aki nem mutatkozott be, igazolványát is csak Czirják kérésére volt hajlandó elővenni.
„Felmutatta az igazolványát, de a nevét az ujjával letakarta, így azt sem tudom, ki íratott nyilatkozatot velem” – méltatlankodott Czirják, aki szerint az illetékes az egyesület alapszabályában szereplő „önrendelkezés” szót kifogásolta. Az alapítóknak nyilatkozatot kellett írniuk, hogy sem személyesen, sem az egyesület keretében nem folytatnak „alkotmányellenes”, illetve olyan tevékenységet, amely veszélyeztetné Románia területi épségét.
Kincses Előd, az egyesület ügyvédje túlkapásnak és a véleménynyilvánítás szabadsága megsértésének minősítette a DIICOT intézkedését. „Nincs itt semmilyen bűncselekmény, hisz az alkotmány garantálja a véleménynyilvánítás jogát” – fejtette ki a Krónika kérdésére Kincses. Hozzátette, a bűnüldözési szervek jogilag a civil pertől függetlenül folytathatnak nyomozást, noha ebben az esetben ezt semmi nem indokolja.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.