
Fotó: Krónika
Az RMDSZ hajdúvárosi szervezete elnöki tisztségét is betöltõ elöljárónak az önkormányzati támogatás terén nem lehet oka panaszra, hiszen a szövetség frakciója kétharmados többségnek örvend a helyi képviselõ-testületben, ahol ráadásul az alpolgármester is RMDSZ-es. Helyettesével, Illyés Lajossal sikerült csapatban dolgoznia, ami nem mondható el viszont a 2000–2004 közötti idõszakról, amikor állandó nézeteltérés jellemezte az alpolgármesterként tevékenykedõ Török és akkori felettese, Tódor Albert jelenlegi alprefektus viszonyát.
A 40 éves, mérnöki és jogi végzettségû, több éven keresztül újságíróként is tevékenykedõ politikus 2004-ben az otthonteremtést, a jövõtervezést és a megmaradást zászlajára tûzõ – a Kölesér partján 300 hajdút letelepítõ erdélyi fejedelemrõl elnevezett – Bocskai-tervvel nyerte el a választópolgárok bizalmát. Nem véletlenül, hiszen a stratégia a gazdaság- és infrastruktúrafejlesztéstõl a környezetvédelemig, a kulturális élet és az idegenforgalom fellendítéséig gyakorlatilag mindent felölel. Török László nem jön zavarba, amikor – a minden terv annyit ér, amennyi megvalósítható belõle közmondás jegyében – négy évvel ezelõtti ígéreteivel szembesítjük. Kérdésünkre beszámol arról, hogy mandátuma alatt játszóterek épültek a városban, a beígért 60 járdaszakaszhoz képest 111 utca gyalogjáróját felújították, 165 utca közvilágítását korszerûsítették. A helyi közmûszolgáltatást a Debreceni Vízmûvek vette át, és ugyancsak új szolgáltatóra bízta az önkormányzat a szemétszállítást, amelynek keretében a tömbháznegyedekben hamarosan megvalósul a szelektív hulladékgyûjtés. Nem kerül ugyan a kipipálandó pontok közé a szennyvíz- és ivóvízhálózat ugyancsak beígért felújítása, viszont a környezetvédelmi minisztérium programja révén a következõ három évben 9 millió eurót fordítanak a teljes hálózat korszerûsítésére. Több évet kell várjanak a hajdúvárosiak – pontosabban a Nagyváradot Araddal összekötõ gyorsforgalmi út megépítéséig – a településen áthaladó jármûforgalom tehermentesítését célzó körgyûrû lefektetésére is, jó hír azonban, hogy az önkormányzattól ismét a szállításügyi tárca hatáskörébe utalt fõutca felújításához már idén augusztusban hozzálátnak. „Mindez lehetõvé teszi, hogy sétálóutcát alakítsunk ki a városházától a hajdútelepítés 400. évfordulója tiszteletére 2006-ban emelt emlékmûig vezetõ szakaszon. Sokat költöttünk iskoláink, óvodáink korszerûsítésére, támogattuk a magyarság megmaradása szempontjából fontos egyházakat, emellett felújítottuk az Arany János Múzeumnak otthont adó Csonkatornyot, a kultúrházat és a városházát is, amely a május közepén rendezendõ átadáson díszkivilágítást és turulszobrot kap” – magyarázza a 18 ezres lélekszámú, 56 százalékban magyarok lakta hajdúváros polgármestere. Hozzáteszi: büszke arra, hogy a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatot hozott létre Szalontán, így helyben felsõfokú oktatásban részesülhetnek a szerény anyagi körülmények között élõ fiatalok és a 30–40 éves generáció tagjai egyaránt. Török szerint a városvezetés stratégiája megakadályozni a tanult fiatalok elvándorlását és munkahelyeket teremteni számukra. Nagyszalonta – ahol mára két-három százalékosra csökkent a munkanélküliség – éppen ezért a szakmunkát és a magasabb szintû bérezést ajánló kis- és középvállalkozások megtelepedését ösztönzi: az elmúlt években nyolcmillió eurós üzemet nyitott az osztrák ADA bútorgyár, amely mellett már épül a hullámkartont elõállító belga VPK és a német Stabil Elektronik gyára. „Ezen túlmenõen gyümölcsözõ kapcsolatot ápolunk a civil szervezetekkel, támogatásuk a szalontaihoz hasonló kis közösségben nagyon fontos. Akkor értettem ezt meg, amikor Böjte Csaba szerzetesnek árvaház létesítése céljából felajánlottuk a régi kaszárnyákat, és õ nemes feladatnak nevezte, hogy szeretetre nevelheti a gyerekeket ott, ahol egykor gyilkolni tanították a katonákat” – állapította meg Török, aki három román jelölttel száll versenybe a polgármesteri székért. Az RMDSZ-es politikus egyébként idén sem adja alább a választási ajánlattal: a kampány során rukkol elõ Bocskai plussz elnevezésû tervével, amelyben többek között termálfürdõ, csónakázótó, faluskanzen kialakítása is helyet kap.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.