
2009. szeptember 23., 09:202009. szeptember 23., 09:20
A kolozsvári székhelyű Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a legnívósabb romániai felsőoktatási intézmény – mutat rá a Capital üzleti és pénzügyi hetilap, valamint a német Kienbaum Management Consultants által készített toplista. A szinte valamennyi akkreditált romániai egyetemet összemérő rangsorban a vidéki felsőoktatási intézmények egyértelműen megelőzték a fővárosiakat.
A University Ranking tulajdonképpen egy felmérésen alapszik, amelynek során 84 egyetem kapcsán kérték ki az üzleti szféra és az egyetemet végzettek véleményét. Összesen 35 hazai és nemzetközi cég 395 képviselőjét és 3131 olyan egyetemet végzettet kérdeztek meg, akiknek zöme 1995 után szerzett oklevelet. A munkáltatókat arra kérték, hogy vezető beosztásban levő alkalmazottaik által az elvégzett egyetemről mondottak vagy a tapasztaltak alapján nyilatkozzanak. Ez pedig igen fontos mutató, hisz az oktatás hatékonyságának ez az egyik legkitűnőbb fokmérője.
A rangsorolásban a nemzetközi toplisták készítésekor használt elveket tartották szem előtt, ebből a szempontból tehát ez az első hivatalos rangsora a romániai felsőoktatási intézményeknek. Ez ugyanis a külső megítélésre, bizalomra és elégedettségre helyezi a hangsúlyt. A pontozás során egy pontot kapott a nagyon jó vélemény, míg négyet az elégtelen minősítés. A kérdések az elméleti oktatásra, a gyakorlatra, az idegen nyelv tanításra, valamint a nemzetközi tapasztalatra egyaránt vonatkoztak.
A kutatás tegnap nyilvánosságra hozott következtetései rámutatnak, valamennyi vizsgált területen a kolozsvári székhelyű BBTE bizonyult a legnívósabbnak, az összesítésben 2,30 pontot kapott. Bár a második 2,33 ponttal a Bukaresti Egyetem lett, Maria Smid, a projekt bécsi koordinátora elmondta, a fővárosi intézmény kapcsán a cégek képviselői igazából csak a társadalomtudományi karokat és a jogot említették.
Minimális különbséggel, 2,36 ponttal a harmadik helyre szintén egy erdélyi felsőoktatási intézmény került, a brassói Transilvania Egyetem. Az első húszban még hat erdélyi egyetem kapott helyet, ötödik a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem (2,44 pont), tizenegyedik a kolozsvári Műszaki Egyetem (2,59 pont), tizenkettedik a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem (2,68 pont), tizennegyedik a temesvári Nyugati Egyetem (2,68 pont), tizenhatodik a szintén temesvári Műszaki Egyetem (2,75 pont), míg tizenhetedik a nagybányai Északi Egyetem (2,9 pont).
Szintén Kolozsvár lesz a listavezető, amennyiben a rangsor keretében külön vizsgáljuk a műszaki egyetemeket, hiszen a maga tizenegyedik besorolásával ebben a tekintetben a kincses városi Műszaki Egyetem szerepel a legelőkelőbb helyen. A fővárosi hasonló profilú felsőoktatási intézmény fel sem került a képzeletbeli pódiumra, a második helyen a iaşi-i Gh. Asachi Egyetem végzett, míg a harmadik a temesvári Műszaki Egyetem lett.
A gazdasági karok tekintetében egyébként még ennél is nagyobb a meglepetés, hisz itt még Kolozsvár is lecsúszott az „aranyéremről”, az első helyet ebben a tekintetben a suceavai Ştefan Cel Mare Egyetem szerezte meg, a BBTE pedig a második helyre csúszott. A harmadik a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem gazdaságtudományi képzése lett. A hosszú évtizedek óta legnívósabbnak tartott fővárosi Gazdaságtudományi Akadémia (ASE) hírneve eközben mindössze az ötödik helyre volt elegendő, az összesített rangsorban pedig a hetedik helyre sorolták be.
A két magyar tannyelvű, magánkézben levő felsőoktatási intézmény, a kolozsvári székhelyű Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nem is szerepelt a vizsgált tanintézetek listáján. Viorica Ana Chişu, a Capitalnak az egyetemi rangsorért felelős szerkesztője a Krónikának tegnap elmondta, két szempontot vettek figyelembe az egyetemek listájának összeállításakor: elsősorban a felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kellett a román állami akkreditációval, másodsorban az egyetemek és az üzleti szféra közötti kapcsolatot is szem előtt tartották.
Chişu szerint mindkét magyar tannyelvű egyetem megfelel e második kritériumnak, azonban egyik sem található meg az oktatási minisztérium honlapján – www.edu.ro – szereplő akkreditált felsőoktatási intézmények listáján. Eközben – amint arról lapunkban is beszámoltunk – a PKE még tavaly szeptember végén elnyerte a végső akkreditációt. A szaktárca honlapján azonban még az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező, akkreditációs folyamatban levő egyetemek között találjuk.
Még rosszabb a helyzete a honlap szerint a Sapientiának, amely a minisztérium szerint még csak ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik, miközben több szakja megkapta már az akkreditációt, s az egyetem akkreditálása is folyamatban van. A nyár folyamán Szabó Vilmos, a magyar külügyminisztérium államtitkára a témában úgy nyilatkozott, a Sapientia akkreditációja és állami támogatása az ősszel esedékes, közös román–magyar kormányülés kiemelt témáját fogja képezni. A szaktárca honlapja egyébként külön foglalkozik a nemzeti kisebbségek oktatásával, a kisebbségek egyetemei kategóriában – bár létezik – egyetlen bejegyzés vagy link sem található.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.