
Fotó: Jakab Mónika
A Kolozsvár helyi tanácsának hétfői ülésén elfogadott határozat értelmében az önkormányzat 2022-től differenciált adót vezet be a kolozsvári lakóépületek esetében.
2021. október 04., 21:192021. október 04., 21:19
2021. október 04., 21:382021. október 04., 21:38
Az RMDSZ a tanácsülés határozatait összegző közleményéből az is kiderül, hogy a kifizetendő összegeket annak függvényében fogják megállapítani, hogy az illető ingatlan a város mely részén helyezkedik el. A döntés hátterében egyfelől az áll, hogy a tanács szerint méltánytalan egyformán adóztatni a belvárosban és a külső negyedekben élőket, másfelől igyekeznek figyelembe venni, hogy az általános áremelkedések miatt sok család nehéz anyagi helyzetbe került.
A hétfői tanácsülésen megvitatott módosító javaslat értelmében
A javaslat az RMDSZ frakció részéről érkezett, mint arra Rácz Béla-Gergely tanácsos is rámutatott.
„Az ország lakosságát negatívan érintik a drágulások, viszont gazdasági szakemberként tudom, hogy a mostani adóemelések elkerülhetetlenek. Kollégáimmal olyan módosító indítványt fogalmaztuk meg, és fogadtattunk el, mely alapján a tervezett emelésnél kisebb mértékben emelkednek az adók. A tanács határozatával az ország ingatlanadóinak középmezőnyébe kerülnek a kolozsvári adók, miközben a jövedelmek itt jóval magasabbak, mint az országos átlag.” – idézi a közlemény a politikus szavait.
A tanácsos egy példával szemléltette a módosítást: aki ma a legmagasabb adózási zónában 850 lej adót fizet az ingatlanára, annak az eredeti javaslat alapján jövő évtől 1020 lejt kellett volna kifizetnie. A hétfőn elfogadott határozat értelmében a tervezett 1020 lej helyett 977 lejt fog fizetni az illető, viszont abban az esetben, ha azt március 31-ig kifizeti, a 10 százalékos kedvezménynek köszönhetően az összeg 880 lejre csökken.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!