Hirdetés

A Partiumban tájékozódik Szászfalvi László egyházügyi államtitkár

A KDNP-s politikus kétnapos szatmári látogatása során tegnap Csehi Árpád megyei tanácselnökkel, Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármesterrel, Kereskényi Gábor alpolgármesterrel, Pataki Csaba alprefektussal, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnökkel, a szervezet partiumi elnökével, Zatykó Gyulával, illetve Veres-Kupán Enikő megyei elnökkel tárgyalt.

Babos Krisztina

2011. november 10., 08:062011. november 10., 08:06

A találkozón részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, valamint Nemes Csaba, az államtitkár szatmárnémeti születésű politikai főtanácsadója is. Konkrét elképzelésekről egyelőre nem számoltak be, annyit viszont elmondtak, hogy a pályázható összeg meghaladja a 6 millió eurót, a projektek leadási határideje pedig 2012. január 31. Szászfalvi László szerint a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet a határon túl is a történelmi egyházak kulturális és közoktatási tevékenységének támogatására, mivel úgy vélik, az egyházi iskolák a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjanak az oktatásban és a közösségépítésben.

Toró T. Tibor lapunk érdeklődésére elmondta, az EMNT két igen fontos – nem kifejezetten vallásturisztikai célú – beruházáshoz kérte egyrészt az államtitkár segítségét, másrészt pedig az RMDSZ-es vezetésű megyei önkormányzat közreműködését. Állítása szerint Szászfalvi László és Csehi Árpád egyaránt pozitív választ adott felkérésükre.

Az egyik javaslatuk az Érmindszentre tervezett Ady-zarándokhelyre vonatkozott, melyre Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az első Orbán-kormánytól nyert 320 millió forintot, azonban a pénzből végül Nagyváradon épült egy létesítmény. A központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ, illetve termálfürdő is helyet kapna benne. A másik elképzelésük egy Kölcseyhez kötődő emlékhely létrehozására vonatkozott a Hymnus szerzőjének szülőfalujában, Sződemeteren.  Szászfalvi László ma egyházi és közoktatási intézményeket látogat meg, az EMNT szatmárnémeti demokrácia-központjában pedig egyházi vezetőkkel és civil szervezetek képviselőivel találkozik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés