
A Temes megyei Hidasliget katolikus temploma 1776 körül épült
Fotó: romkat.ro
Felújították a Temes megyei Hidasliget római katolikus templomának tetőzetét, így a templomhajó további károsodását sikerült meggátolni – írta a temesvári püspökség sajtóirodáját idézve a Romkat.ro.
2022. február 22., 18:132022. február 22., 18:13
2022. február 22., 18:292022. február 22., 18:29
Az újszentesi plébániához tartozó filiák egyike Hidasliget, amelynek temploma 1776 körül épült. Jellegzetessége, hogy a mennyezet boltozatát értékes, korabeli festmények díszítik. Ugyanakkor
A templom tetőzete az utóbbi években nagyon megrongálódott és az esőzések alkalmával beázott, ami nagy mértékben károsította az épületet. Máthé Lajos újszentesi plébános elmondta, tavaly ősszel elkezdődhetett a tetőzet teljes felújítása. „Az átfogó munkálathoz jelentős anyagi támogatásra volt szükség, amelyet szinte teljes egészében pályázati úton szereztünk meg. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével
– tájékoztatott Máthé Lajos plébános.
Elmondta, hogy a régi cserepek eltávolítását követően a tetőszerkezetet tartó szarufák és cseréplécek megerősítése, illetve cseréje következett, végül pedig a tető újrafedése, a hófogók, az esőcsatornák és vízelvezetők felszerelése történt meg. „A tetőszerkezet felújítási munkálatai idén fejeződtek be, a templom fő- és oldalhomlokzatának tatarozása, festése a jövőbeni tervek között szerepel. Fontos azonban, hogy a templomhajó további károsodását sikerült meggátolni” – mondta a plébános. A Temes megyei Hidasligetnek (románul Pișchia) a 2011-es népszámlálás adatai szerint 2958 lakosa volt, ebből 2775 személy románnak vallotta magát és 35 személy magyarnak.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!