
A magyar kereszténység hetévé nyilvánítja a kormány a katolikus egyházfő, Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása és a június 7-én kezdődő hagyományos búcsú közötti időszakot – értesült a Magyar Nemzet.
2019. március 12., 12:172019. március 12., 12:17
2019. március 12., 12:512019. március 12., 12:51
A budapesti napilap úgy tudja, az előterjesztés szerint – amiről az elmúlt hetekben döntött az Orbán Viktor vezette kabinet – a két eseményt kiemelt figyelemmel kezelnék: ösztönöznék és támogatnák, hogy felekezetektől függetlenül minél nagyobb számban vegyenek részt rajtuk a Kárpát-medencei magyarok, ezzel is kifejezve a nemzet összetartozását, valamint az ezeréves magyar kereszténység iránti tiszteletet.
Alessandro Gisotti, a Szentszéki Sajtóiroda ideiglenes igazgatója január 11-én jelentette be, hogy Ferenc pápa – elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását – apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városát, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet.
A magyarság talán legfontosabb búcsújáró helyére június 1-jén, szombaton érkezik a katolikus egyházfő. Erre tekintettel Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánította – januári közleménye szerint azért, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. A tervek szerint június elsején, 11 órakor helikopterrel érkezik a pápa Csíksomlyóra, ahol a pápamobilon körbejár, hogy minél több hívőhöz kerüljön közelebb.
A csíksomlyói pápalátogatás résztvevőinek regisztrálniuk kell magukat a Pontifex.ro honlapon. A portál csupán március 1-je óta működik, és néhány nap alatt több tízezer ember iratkozott fel rá.

Közös felhívásban biztatják a székelyföldi megyék vezetői a székelyeket arra, hogy vegyenek részt népviseletben Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!