Hirdetés

A gyergyói főesperes „bűne”: Mezeiért imádkozott

Templomban való politizálással és a korrupció pártolásával vádolják Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperest egy huszonkét aláírással ellátott, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez eljuttatott panaszlevélben.

Balázs Katalin

2015. április 13., 19:212015. április 13., 19:21

2015. április 14., 12:152015. április 14., 12:15

A levél egyik szerzője, Albin Mihály szerint Portik-Hegyi Kelemen „az utóbbi két hétben” arról is prédikált, hogy a híveknek hogyan kell imádkozniuk annak érdekében, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsított „Mezei János polgármester feljelentőjének a lelke a pokolra kerüljön”.

A levél alapján a főesperes azt is mondta, hogy a híveknek utcára kell vonulniuk az előzetes letartóztatásba helyezett Mezei bátorítása érdekében. „Sőt, csütörtökre már beiktatott egy szentmisét a bűnöző Mezeiért. Nem normális dolog, hogy az egyház embere ilyet hirdessen. A templom az a hely, ahol az emberek lelki óvást keresnek egy hét munka után, és nem pedig a politika, a korrupció védelmének helye (…)

Kérjük, hogy tegyen valamit e helyzet érdekében, különben ha így folytatja, kénytelenek leszünk személyesen megkérni őt, hogy költözzön másik egyházközségbe. És akkor szégyenkezhetünk ország-világ előtt” – olvasható az érsekséghez eljuttatott levélben.

Tény, hogy amióta Mezeit előzetes letartóztatásba helyezték, minden csütörtökön 20 órakor legalább száz helybeli részvételével imaesteket szerveznek a hívek a város megújulásáért és a bajba került elöljárók családjáért. Legutóbb az örmény templomban, azelőtt az unitárius imaházban, korábban pedig a református templomban szerveztek hasonló rendezvényt.

A legelső találkozóra a Szent Miklós-templomban került sor, mint elhangzott, civil kezdeményezésre. A panaszlevél alapján úgy tűnik, volt, akinek épp az nem tetszett, hogy az első imaestet a katolikus templomban tartották.

Portik-Hegyi Kelemen főesperes munkatársunknak elmondta, nem vádolható azzal, hogy a templomban politizál, ő mindössze a hívekkel imádkozott, és ezt neki bűnként senki nem róhatja fel. Hozzátette, több gyergyószentmiklósi személytől is érdeklődött, hogy ismerik-e azokat, akiknek a neve szerepel a levél aláírói között, de nem járt eredménnyel, így azt gyanítja, hogy nem valós személyekről van szó. Az egyházi elöljáró szerint az a cím sem létezik, amelyről a panaszlevelet elküldték az érsekségnek.

„Majdnem minden mondatot meg lehetne cáfolni, de nem érdemes. A csütörtöki együttléteknek és az én prédikációimnak soha nem volt politikai színezetük. Hogy imádkozunk a bajban lévőkért? Ez a kötelességünk. Ha ezért kell börtönbe menni, boldogan vállalom” – fogalmazott. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés