
Fotó: Facebook/Catalin Ivan
Cătălin Ivan román szociáldemokrata európai parlamenti képviselő Sepsiszentgyörgyön fog képviselői irodát nyitni, hogy feltérképezze a székelyföldi románokat ért hátrányos megkülönböztetési eseteket.
2018. július 06., 16:192018. július 06., 16:19
Ezt az EP-képviselő jelentette be pénteken Marosvásárhelyen egy sajtótájékoztatón, és közölte: Dan Tanasă bloggerrel kötött partnerséget. Mint ismeretes, Tanasă egy hírhedt magyarellenes újságíró, aki évek óta folyamatosan jelentgeti fel a bíróságokon a romániai magyar önkormányzati vezetőket, politikusokat és hivatalnokokat a magyar nyelv és a székely zászló használata miatt.
Elmondta: ő lesz az egyedüli EP-képviselője a székelyföldi románoknak, mert az RMDSZ képviselői Ivan szerint Budapesten tartják a pártgyűléseket, Bukarestbe esetleg csak látogatóba mennek, az RMDSZ EP-képviselői valamennyien „nyíltan vállalják, hogy Magyarország oldalán állnak”.
Cătălin Ivan az elmúlt időszakban többször bírálta a Liviu Dragnea vezette fő román kormánypárt akcióit, így például a szociáldemokraták által rendezett nagyszabású bukaresti tüntetést, de a parlament asztalán levő közigazgatási törvénytervezetet is, amelyről pénteken kijelentette, hogy szerinte kizárja majd Székelyföldön a helyi közigazgatásból az utolsó román nemzetiségű hivatalnokokat is.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
1 hozzászólás