
Fotó: Facebook/Universitatea TRANSILVANIA din Brasov
A brassói Transilvania Egyetem (UniTBv) egy sor olyan intézkedés bevezetéséről döntött, melyek által szeretnék ösztönözni a diákokat, hogy oltassák be magukat – jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora.
2021. október 12., 14:222021. október 12., 14:22
2021. október 12., 14:222021. október 12., 14:22
Vasile Abrudan szerint még korai lenne adatokat közölni arra vonatkozólag, hogy a diákok hány százaléka van beoltva.
– jelentette be a rektor.
Szerinte jelenleg egyetlen egyetem sem tud pontos adatokat szolgáltatni a beoltott hallgatók százalékos arányáról, e tekintetben szükséges lesz az együttműködés a diákszövetségekkel, hogy segítsenek a hiteles adatok begyűjtésében.
„A legtöbb romániai egyetemen a diákok eddig csak egy hetet jártak, így még folyamatban van, hogy a hivatalos adatok alapján meghatározzuk ezt az arányt. Az UniTBv kollégiumaiban lakóktól származó adatok azt mutatják, hogy 40 százalékuk van beoltva. Egy felmérés, amely becsléseken alapszik, azt mutatja, hogy az oltottak aránya 30 és 80 százalék között váltakozik a román egyetemeken” – mondta az Agerpres szerint Abrudan. Jelezte, hogy
Azon diákok kapcsán, akik nem akarják beoltatni magukat, a rektor hangsúlyozta: az elv, amely szerint ezt a tanévet megszervezik, az, hogy térjenek vissza a normális kerékvágásba. Hozzátette, hogy romániai és európai tanulmányok is rámutattak: az elmúlt időszak online oktatása gyenge minőségű volt.
„Az ő döntésük, én nem vagyok annak a híve, hogy kötelezzük oltásra azokat, akiknek az orvos nem javasolja ezt, de szülőként elmondhatom, hogy a 16 és 18 éves gyerekem is be vannak oltva. (...) Ne felejtsük el, hogy a járvány előtt is (...) bepótoltuk az órákat.
– hangsúlyozta a rektor, kiemelve, hogy a nappali tagozaton sem kötelező az órai jelenlét.
Ebben a tanévben a brassói Transilvania Egyetemen minden tevékenység fizikai jelenléttel zajlik az intézmény szenátusának döntésének megfelelően.

Egyetért a BBTE, a Sapientia és Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ képviselője is a Rektorok Országos Tanácsának kérésével, miszerint csak Covid-igazolvánnyal rendelkező hallgatóknak engedélyezzék a belépést a felsőoktatási intézmények épületeibe.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!