
Fotó: Archív
2010. október 19., 09:532010. október 19., 09:53
A késlekedő állami támogatás hiányában több Szatmár és Bihar megyei tanintézet saját költségén tankolja a diákok ingáztatását biztosító iskolabuszokat. A legújabb rendelkezések szerint ugyanis a közintézmények számára szükséges üzemanyag-utalványokat az előző évektől eltérően most már futárszolgálattal küldik Bukarestből, ami jelentős késést okoz az üzemanyag-ellátás biztosításában. Eddig legtöbb három napba került az utalványok beszerzése, amiket a Petrom benzinkutaknál lehetett beváltani.
A Szatmár megyei Halmiban például mintegy tíz járműből álló gépkocsiparkkal rendelkezik a helyi önkormányzat, ezekkel naponta 200 diák ingázik. Havonta 700–1000 liter üzemanyagot fogyasztanak el – mondta Incze Lajos polgármester. „El lehet képzelni, hogy ennyi pénzt azért nem lehet már csak így zsebből elővenni. Halmi község önkormányzata a hónap elején kérte az üzemanyag-támogatást, de máig nem kaptunk semmit. Az iskolaigazgató az önkormányzattól igényelt üzemanyag-utalványokat, ám a pénzhiány miatt a hivatal is alig tudja működtetni saját gépeit” – magyarázta az elöljáró.
A mikolai iskolabusz 80 diákot szállít a községhez tartozó településekre. Ennek a gázolajellátása havonta körülbelül 800 lejbe kerül. Dobos Csaba, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola igazgatója is azt mondta, már három hete, hogy Bukarestből kérték a gázolajutalványokat, többször telefonáltak már a fővárosból, hogy hamarosan küldik, de mind a mai napig nem érkeztek meg. „Sajnos a gyerekeknek nem mondhatjuk, hogy most nem jöhetnek iskolába, mert nincs a buszban elegendő üzemanyag. Saját zsebünkből fizetjük, mikor ki” – nyilatkozta az igazgató. Tőle ugyanakkor megtudtuk, hogy a szomszédos Lázári is hasonló gondokkal küzd.
Kökényesden már hosszabb ideje egyáltalán nem vásárolnak közpénzből üzemanyagot. Ha mégis megtennék, az önkormányzat két alkalmazottjának bérét nem tudnák biztosítani, így inkább nem tankolnak. Ha mégis szükséges, akkor a polgármester saját zsebéből fizet.
Az elöljárók ugyanakkor azt is kifogásolják, hogy az üzemanyagot kizárólag a Petrom olajtársaságtól lehet megvásárolni. Ez addig volt érthető, amíg a Petrom állami vállalat volt, de most, hogy már privatizálták, ez az előny már érthetetlen – fejtette ki véleményét Simon Levente, Kökényesd polgármestere.
Mint kiderült, hasonló nehézségekkel küzdenek több Bihar megyei településen is. „Meg kell húznia a nadrágszíjat a paptamási önkormányzatnak, hiszen a költségekre fordítható összeg kicsi, az árak viszont egyre nagyobbak” – mondta el a Krónikának Szűcs Ferenc polgármester. Az elöljáró elmesélte: épp tegnap egyeztetett a helyi iskola igazgatónőjével, aki elmondta neki: az iskolabusz éves műszaki ellenőrzése háromezer lejbe került, ez pedig igen nagy megerőltetést jelent. A Bihar megyei község központjába a hozzá tartozó mindhárom településről, Nyüvedről, Pelbárthidáról és Kügypusztáról szállítanak iskolásokat, sőt, mint megtudtuk, a közeli Székelyhídról is tanul itt néhány gyerek, bár ők a kollégiumban alszanak, így csak heti kétszer kell őket haza- vagy visszautaztatni. A polgármester elmagyarázta: mostanáig megszokták, hogy évente egy alkalommal költségvetés-módosításra kerül sor, mert átutal még némi pénzt az állam, idén azonban ez elmaradt, így a község ott spórol, ahol tud. Nyáron például takarékosságból nem kapcsolták be az éjjeli közvilágítást – panaszolta Szűcs Ferenc.
Hegyközcsatár község önkormányzata nem várja a kormánytámogatást, önerőből oldják meg a diákok utaztatását – jelentette ki Vitályos Barna polgármester. A községközpont iskolájába és óvodájába két faluból, Síterből és Hegyköztóttelekről ingáztatják a diákokat. Az elöljáró azt vallja, inkább bármi máson spórolna, minthogy a gyerekek iskolába járását megnehezítse, így a diákok ingáztatását az anyagi nehézségek ellenére is megoldják.
A máramarosszigeti Leövey Klára Gimnázium idén nem maradt gázolajutalványok nélkül. Béres Ildikó igazgatónő elmondta, hogy ők júniusban már egész évre kikérték az utalványokat, így most nem szembesülnek ilyen gondokkal. „Az üzemanyag-utalványokat már jóval előre kell igényelni, nem szabad utolsó percre hagyni” – mondta az igazgató. A Leövey iskolabusza 40 diákot szállít Veresmartról, Hosszúmezőről valamint Köveslázról.
Kovászna és Hargita megyében az önkormányzatok egyelőre zavartalanul biztosítják az iskolabuszok működését. Az önkormányzatok az év elején elfogadott költségvetésben különítettek el pénzt az iskolabuszok működésére.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.