2009. február 16., 09:042009. február 16., 09:04
Mint mondta, a megye büdzsétervezete jelen pillanatban 37 millió lejjel számol, miközben a tavalyi év elején még 52 millió lej volt a kezdőösszeg. Csehi szerint ez az összeg még a különböző igazgatóságok működtetésére sem elegendő, és mindenképp költségvetés-kiigazításra lesz szükség.
A megyei önkormányzat elnöke egyúttal bírálta a pénzalapok polgármesteri hivatalok felé történő leosztásának módozatát is, mondván, ezt, akárcsak 2007-ben, egy számítógépes program végzi, ami miatt igen nagy eltérések lesznek az egyes településeknek járó összegek között. „Egyes helyi önkormányzatoknak annyi pénzük sem lesz, hogy alkalmazottaiknak fizetést biztosítsanak” – véli Csehi Árpád.
A sajtótájékoztatón Erdei-Dolóczki István RMDSZ-es parlamenti képviselő is élesen bírálta az idei költségvetés tervezetét. Mint hangsúlyozta, nem szerepel a büdzsétervezetben a Nyíregyháza–Szatmárnémeti– Nagybánya gyorsforgalmi út, amelynek már el is készült a megvalósíthatósági tanulmánya, és már a kisajátításokhoz is hozzáláttak. Ugyanakkor – tette hozzá – nem lesz pénz Szatmárnémeti körgyűrűjére és a megyei kórház felújítására sem.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.