Hirdetés

Politikai lobbi egy szatmári intézményért

Bukarestben folytatnak lobbit a Szatmár megyei politikusok, hogy ne költöztessék el Kolozsvárra a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség regionális központját.

Végh Balázs

2010. október 22., 10:032010. október 22., 10:03

Szatmár megye vezetése nem lát reális okot arra, hogy Kolozsvárra költöztessék az országos szinten élvonalban teljesítő Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség regionális központját. A Szatmárnémeti központú iroda bonyolítja le az Északnyugati Fejlesztési Régió valamennyi mezőgazdasági témájú pályázatát.

Nagy Szabolcs, a megyei önkormányzat szóvivője lapunk kérdésére elmondta, az utóbbi hetekben komoly politikai lobbi indult Bukarestben azért, hogy Kolozsvárra költöztessék a regionális központot. „Csehi Árpád megyei tanácselnök több ízben is tárgyalásokat folytatott itthon, valamint a fővárosban annak érdekében, hogy az iroda Szatmárnémetiben maradjon, és erre reális esélyeket látunk, bár még semmilyen írásos ígéretet nem kaptunk” – fogalmazott. A szatmáriak szerint semmi sem indokolja, hogy az irodát a kincses városba helyezzék át, és a háttérben politikai játszmákat sejtenek. Az intézmény hatékonyságát tekintve országos szinten az első helyen áll, a hat regionális központból ez hívta le a legtöbb uniós támogatást, az országba küldött pályázati pénz 20 százalékát. „A tanácselnök és a prefektus közös levélben kérte a mezőgazdasági minisztériumot, ne mozdítsa el az évek óta jól működő intézményt, mert az a pályázók, illetve a sikeres pályázatok rovására menne” – tette hozzá Nagy. Csehi kezdeményezésére a régióhoz tartozó Bihar, Szilágy és Máramaros megyei tanácselnökök is aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben kérik Bukarestet, mérlegeljék ésszerűen a költözés kérdését.

A Szatmár megyei tanácselnök az RMDSZ kormányzati ügyekért felelős ügyvezető alelnökével, Borbély László környezetvédelmi miniszterrel is egyeztetett, és dokumentumokkal igazolta az intézmény hatékonyságát, arra kérve, járjon közben annak a Partiumban maradásáért. A költözéssel ugyanis nemcsak 50 alkalmazott válna munkanélkülivé, vagy kényszerülne lakhelyváltásra, hanem akár hónapokra is lelassulhatna az ügyintézés, s ez a régió gazdaságát is hátrányosan érintené.

Az elmúlt fél évben a Boc-kabinet számos partiumi regionális központot megszüntetett, illetve áthelyezte azok székhelyét Kolozsvárra. Így történt ez az Országos Lovászati Hatóság (AHN) szatmári regionális központjával, amelyet felszámoltak és feladatköreit átadták a kolozsvári központnak. Április végén a nagyváradi székhelyű Területi Építészeti Felügyeletet (ITC) is átköltöztették a kincses városba, figyelmen kívül hagyva az ottani személyzetet és a székház korszerüsítésébe fektetett pénzt. A kormány úgy indokolta az intézkedéseket, hogy azokon a megyeszékhelyeken, ahol megyei és regionális intézmények is működnek, az utóbbit költségmegtakarítás címén megszüntetik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés