2010. május 06., 10:322010. május 06., 10:32
„A forgalmasabb útszakaszokon lemarják az elhasznált aszfaltréteget, és újat öntenek helyette. Nem építik újjá alapjaitól az utcákat, de sokkal jobb futóréteg kerül rájuk, mintha a régi módszerekkel kátyúznának. Néhol a járdák egy része és az utak szegélykövei is megújulnak majd” – fogalmazott a városvezető.
Az újdonságnak számító útjavítási munkálatok mellett több utcán szabályos négyzet alakúra vájják ki a gödröket, és betömik azokat aszfalttal, továbbá a mélyebbek aljára a bitumenréteg előtt kavics is kerül. Emellett az elhasznált aszfalttöredéket a földes utcákra szállítják, és ott elegyengetve futófelületet készítenek belőle. Ilyés szerint a várost több részre osztották fel, mindegyiket külön versenytárgyalásra írták ki, így nyár elejére minden utca elkészülhet.
„Párhuzamosan 4-5 helyszínen dolgoznak majd egyszerre, így az útjavítási munkálatok hatékonyabbak és gyorsabbak lesznek Szatmárnémetiben az eddigi évek lassú tömködéseihez viszonyítva” – véli az elöljáró. A polgármester lapunk kérdésére válaszolva elmondta, mivel csupán három útépítő mérnök dolgozik a városházán, így a korábban felvetett ötletet támogatva, nyugalmazott szakemberek fogják felügyelni a munkálatokat, és készítenek jelentést az utcákon tapasztalt szabálytalanságokról.
„Amennyiben egy cég nem teljesíti a szerződésben előírt megállapodást, és záros határidőn belül nem végez minőségi munkát, nem fizetjük ki, felbontjuk a vele kötött egyezséget, és átadjuk a munkát másnak. Továbbá minden útszakaszt csak akkor fizetünk ki, amikor elkészül, és átvette azt a szakbizottság” – szögezte le a városvezető. Ilyés az új szabályokkal el szeretné kerülni azt, hogy a megjavított aszfalt a rossz minőségű anyagok vagy a hanyag hozzáállás miatt idő előtt tönkremenjen.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.