2009. szeptember 09., 17:492009. szeptember 09., 17:49
Romániában a többség és a számbeli kisebbséget alkotó magyar közösség viszonya távol áll a normalitástól, ezt bizonyítják a székelyföldi önkormányzati tisztségviselők hétvégi találkozói elleni szélsőséges támadások – áll az EMNT szerdai állásfoglalásában, amelyet Tőkés László elnök, európai parlamenti képviselő írt alá.
„Bár tudatában vagyunk annak, hogy az elnökválasztási kampány során a román politikusok hajlamosabbak »nemzetféltő« kijelentésekre, mindazáltal megengedhetetlennek tartjuk, hogy magukat felelősnek tartó közéleti szereplők indítsanak – egyelőre csak – verbális agressziót a szubszidiaritás és az önkormányzatiság vezérelvére épülő Európai Unió egyik tagországában a pontosan ezen elvek tiszteletben tartásáért és gyakorlatba ültetéséért kiálló, közösségeik által demokratikusan megválasztott tisztségviselők ellen” – olvasható az állásfoglalásban.
Tőkés hangsúlyozza, hogy mind az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum által kezdeményezett pénteki önkormányzati nagygyűlés, mind pedig a Székely Nemzeti Tanács által szervezett szombati rendezvény tiszteletben tartotta a jogállamiság alapelveit. „Éppen ezért a velük szembeni hatósági büntető fellépés szorgalmazása tulajdonképpen egyet jelent a román demokrácia és jogállamiság elleni durva támadással” – teszi hozzá az EMNT elnöke.
Az EMNT tiltakozik a székelyföldi választott önkormányzati vezetőket ért nacionalista támadások ellen, és felkéri „az RMDSZ parlamenti képviseletét, hogy – pártállásuktól függetlenül – minden rendelkezésükre álló eszközzel védjék meg a támadásoktól és a retorzióktól a Székelyföld területi autonómiájáért békés, demokratikus eszközökkel fellépő önkormányzati képviselőket, illetve a szombati tanácskozást szervező, képviselői mandátummal nem rendelkező SZNT-tisztségviselőknek is nyújtsanak hathatós védelmet”.
Amint arról tájékoztattunk, a hétvégi önkormányzati nagygyűlések után számos román politikus rendkívül élesen bírálta a két rendezvény szervezőit és résztvevőit, akik ellen ügyészségi eljárás beindítását követelték. A politikusokon kívül a román médiában is goromba hangvételű, magyarellenes beszámolók és kommentárok jelentek meg a pénteki, illetve szombati rendezvények után.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.