A most felszerelt márványtábla négy nyelven, magyarul, románul, németül és angolul közli: „A Ferenc-rendiek (kisebb testvérek) a 13–16. században a vár területén működtek. 1735–1972 között ezen a helyen volt a kolostoruk. Itt mozdították elő a lelkek üdvösségét és az ifjúság nevelését. 1972-ben, a színház építésekor a templomot és kolostort lebontották. A ferencesek székhelyét a város nyugati szélére, az Ady negyedbe költöztették. Ennek emlékét őrzi ez a torony.”

A táblával a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye ezeréves fennállására is emlékeznek, illetve arra, hogy 800 éve telepedtek meg Marosvásárhelyen a ferences szerzetesek. A táblaállítást Sebestyén Péter, a Szent Imre-templom plébánosa kezdeményezte, a hajlékot a főtéren lebontott kolostor helyett építették az Adynegyedben a román állam támogatásával.

„Az 1700-as években bekövetkezett üldözésük után a ferencesek Mikházára és Marosvásárhelyre is visszatelepedhettek. Egy grófi családtól kaptak telket, arra építették gyönyörű, barokk templomukat. Iskolát is működtettek, fiúkat neveltek a Szent Imre-kolostorban. 1972-ben az akkori kommunista vezetés Márton Áron püspökkel úgy egyezett ki, hogy mivel e téren színházat építettek, s a ferencesek kolostora, kertje akadályozta a kilátást a térre, illetve fájt a foguk a központi telekre, lebontják a kolostort, és ennek fejébe a város új negyedében új plébániát és kolostorépületet húznak fel” – mesélte az előzményeket a plébános.

Mint mondta, az egyezségben az is szerepelt, hogy mivel kripta van alatta, kegyeleti okból a torony megmarad jelképnek, az állam gondoskodik a műemlékről, de jogilag a ferenceseké. „Ezt a szerződést rúgta fel az új városvezetés. Pereskedés évei következtek. Az az ítélet született, hogy a ferencesek „drept de superficie”-vel rendelkeznek, ami annyit jelent, hogy lelkileg senki nem vitatja el tőlük a hozzá tartozó területet, de azt nem telekelték be a rend nevére” – mesélte Sebestyén Péter plébános. A kolostor kriptájába a ferences papok temetkeztek, de egyes grófi családok tagjainak a hamvait, például Jósika Miklós író feleségének a tetemét is ott helyezték örök nyugalomra.

A most felállított táblát Nagy Károly készítette, ugyanaz a kőfaragó, aki harminc évvel ezelőtt a latin nyelvű feliratot márványba véste. Sebestyén Péter szerint a négynyelvű táblára főként azért volt szükség, hogy „a mai magyar és román ajkú fiatalok immár saját anyanyelvükön értesüljenek a város történetének egyik fontos fejezetéről.”