2024-ben is indulnak vonatos zarándoklatok indulnak a Misszió Tours szervezésében, a MÁV-START Zrt. közreműködésével pünkösdkor két különvonattal Csíksomlyóra – számolt be csütörtökön a Híradó.hu.
Kigyulladt kedd este egy személyvonat két kocsija a Beszterce-Naszód megyei Szamoskócs (Cociu) település területén, 20 személyt evakuáltak a szerelvényről.
Téli körülmények között közlekednek a vonatok a hazai vasúthálózatban, és bár nagyobb fennakadásokat nem jegyeztek, kisebb késésekre lehet számítani.
Kisklott egy tehervonat kedd hajnalban Románia déli részén, és eltorlaszolta a Bukarestet Temesvárral összekötő 100-as jelzésű fővonalat.
Január 8-ától 2026 januárjáig szünetel a vasúti forgalom a Kolozs megyei Egeres és Kissebes (Poieni) települések között a Kolozsvár és Nagyvárad közötti fővonalon zajló korszerűsítési munkálatok miatt – tájékoztatott pénteken a Román Vasúttársaság.
A román vasúti illetékesek lázasan keresik annak okait, hogy mitől hibásodhatott meg az első, a múlt hónap elején az Alstom lengyelországi gyárából Romániába érkezett vadonatúj elektromos vonat.
Haszonjárműnek ütközött a vonat Szinérváralja (Seini) vasúti átjáróján, a sofőrt kórházba szállították – tájékoztatott szombaton a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
Több mint hétórás késéssel, pénteken nem sokkal éjfél előtt érkezik a Bukarest és Budapest között közlekedő Traianus Intercity vonat a román–magyar határra.
Drágultak a vonatjegyek 8,8 százalékkal; az új tarifák december 10-étől, vasárnaptól már érvényesek, de csak kétnapos késéssel közölték hivatalosan.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett.
Érvénytelenítették a hidrogénvonatok vásárlására kiírt második tendert is – jelentette be keddi közleményében a vasúti reformért felelős hatóság (ARF).
Vonat ütött el egy nőt a Szeben megyei Mikeszásza településen csütörtök reggel. Az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Kisbuszt vontató traktort sodort el szerda este a Máramarossziget és Kolozsvár közötti interregio vonat. A traktor vezetője megsérült; mint kiderült, ittasan és jogosítvány nélkül vezette a járművet.
Halálra gázolt a vonat egy nőt az erzsébetvárosi vasútállomás Medgyes felőli kijáratánál – közölte vasárnap este a Szeben megyei rendőrség.
Ismét kigyulladt egy romániai vonat: a Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) közleménye szerint pénteken reggel az Aradról Nagyváradra tartó, két kocsiból álló szerelvény gyulladt ki Nagyvárad határában.
Halálos áramütés ért az Arad megyei Gyorok vasútállomásán egy 21 éves német turistát, aki felmászott egy vagonra fényképeket készíteni.
Kigyulladt egy vonat kedden este a Ploiești-en.
Letépte a Kolozsvárról Bukarestbe tartó vonat utolsó kocsijának ajtaját egy, a szomszédos sínpáron javítási munkálatokat végző vasúti munkagép – közölte a Román Vasúttársaság (CFR).