Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény nem fog jövedelemcsökkenést okozni, hanem egyes jövedelmek fokozatosan emelkedni fognak a méltányosság biztosítása érdekében.
Duplájára nő a medvepopuláció kilövési kvótája, és megelőzési céllal évente 859 egyedet lehet kilőni – az erről szóló törvénytervezetet döntéshozó testületként fogadta el szerdán a román képviselőház – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
Nicușor Dan államfő csütörtökön azt nyilatkozta, hogy amint megkapja az alkotmánybíróság költségvetési törvénytervezettel kapcsolatos döntésének indoklását, azonnal kihirdeti a jogszabályt.
A képviselőház szerdán döntő házként megszavazta a nőgyilkosságok megelőzését és visszaszorítását célzó törvénytervezetet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy Romániában nagyon hiányzik az a törvény, amely az orvosi műhibákra vonatkozna.
Kolozsvári utca és könyvtár lehet a köztudatba Vexler-törvényként beépült, a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás egyik első érintettje.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt.
Döntéshozó kamaraként elfogadta szerdai ülésén a bukaresti képviselőház a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről szóló törvény módosításait.
A román kormány kérésére az alkotmánybíróság csütörtökön december 10-ére tűzte napirendre az adóügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet ellen benyújtott óvás megvitatását. Ezen múlhat, milyen mértékben emelkednek 2026-ban a helyi adók és illetékek.
Romániában törvény kötelezi az üzleteket és intézményeket, hogy előre engedjék a várandósokat és az ötévesnél fiatalabb gyerekkel érkezőket. Aki nem teszi, akár tízezer lejes bírságot is kaphat.
A lépcsőház és a folyosó nem a lakás része, mégis sokan szeretik feldíszíteni, illetve ezt-azt tárolni az ajtajuk előtti térben.
Nem kell bírósági illetéket fizetniük a családon belüli erőszak áldozatainak válókeresetük vagy vagyonmegosztási keresetük benyújtáskor.
Elégedetlenséget váltott ki egyes roma közösségekben a kiskorúak közötti házasságkötést tiltó törvénytervezet. Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu) a cigányok utcára vonultak, azt magyarázva: „az eljegyzés elköteleződés, hogy megismerjék egymást a roma fiatalok”.
A politikum szerint egyszerűbbé, igazságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi a napelemes áramtermelő-fogyasztók, azaz a prosumerek helyzetét az a törvénytervezet, amelyet szerdán fogadott el (újra) a román képviselőház.
A legfelsőbb bíróság bírái csütörtökön úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.
A román gépjármű-nyilvántartási hivatal (RAR) tisztázza, hogy milyennek kell lennie a téli gumiabroncsoknak a kocsikon és eloszlat bizonyos, széles körben terjedő tévhiteket.
Újabb befolyásos nemzetközi zsidó szervezet bírálja Romániát a szélsőjobboldali eszmék terjesztését tiltó törvény blokkolása miatt.