Sepsiszentgyörgyön mutatja be Darvas Ivánról szóló előadását az Örkény István Színház. A Darvas című produkció január 7-én látható a Tamási Áron Színház nagytermében – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a székelyföldi teátrum.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
A harmadik Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle az eddigi évek tapasztalatait összegezve érkezik meg egyfajta lezáró, mégis új perspektívákat nyitó kiadáshoz.
A háromszéki Zelenák Dávid története ma már sokak számára ismert példa arra, hogy elhivatottsággal, következetességgel és megfelelő támogatással milyen messzire juthat egy fogyatékkal élő fiatal.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Meghalt csütörtökön egy 54 éves férfi, aki egy építőipari vállalat alkalmazottjaként egy sepsiszentgyörgyi oktatási intézmény területén végzett munkát, és körülbelül négy méter magasságból lezuhant egy állványról.
Miközben Románia a költségvetési hiány csökkentésével van elfoglalva, a szociális szolgáltatások ismét háttérbe szorulnak.
A Richter-skála szerint 3,3-ss erősségű földrengés történt csütörtökön 10 óra 7 perckor Brassó megyében, a Fogaras–Câmpulung szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Bartók Sepsiszentgyörgyön címmel különleges kulturális eseménysorozatot szerveznek Háromszéken – közölték a kezdeményezők.
Szeptember 23. és 30. között ötödik alkalommal tartják Sepsiszentgyörgyön az Eva FilmMakers Festet, amely kizárólag női rendezők munkáira összpontosít.
Kovács Sándor neve Sepsiszentgyörgyön leginkább gyógyszerészként ismert, ám van egy olyan szenvedélye, amelynek gyökerei gyerekkoráig nyúlnak vissza: a lepkegyűjtés.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
Sepsiszentgyörgyön augusztus 28–30. között zajlik az első MindFormers fesztivál, amely a tudomány, a művészet és a közösségi alkotás találkozási pontját kívánja megteremteni.
Hétfőtől kibővült, így új sürgősségi épületben fogadja a betegeket a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.