Kívül-belül megújul az A. D. Xenopol Megyei Könyvtárnak és az Arad Megyei Múzeum szépművészeti osztályának otthont adó műemléképület. Felújítják többek között a homlokzatot és a vitráliákat is restaurálják.
Ismét hírt hallani a bő egy évtizeddel ezelőtt káprázatos erdélyi turisztikai fejlesztéseket tervező külföldi cégről, mely elkezdte a teljes összeomlás szélére sodródott Hatfaludy-kúria megmentését.
Restaurálják a borosjenői várkastély eddigi felújítása során talált értékes leletegyüttest, ennek érdekében ősszel újabb munka kezdődik a partiumi erődített kastélyban – közölte kedden Călin Abrudan, az Arad megyei város polgármestere.
Elkészült, helyére került a kolozsvári Szent Mihály-templomban az augusztusban vandál módon összetört festett ólomüveg ablak – közölte Facebook-oldalán a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia.
A térségben egyedinek számító, késő reneszánszkori falképeket tártak fel a felújítás alatt álló, Farkas utcai református óparókia tanácstermében. A felújítási munkálatokról Kiss Lóránd falképrestaurátort és Weisz Attila művészettörténészt kérdeztük.
Ament Éva bútorfestő, a budapesti Hagyományok Háza oktatója arról számolt be, hogy két erdélyi templom régi kazettás mennyezetét rekonstruálták idén.