Kábítószer befolyása alatt akart dolgozni egy Szatmár megyei rendőr, akit kollégái kedden buktattak le.
A fővárosi Izvor parkban tartottak kétórás tiltakozó akciót hétfőn a rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) tagjai.
A rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) június 6-án, 7-én és 8-án utcai tüntetéseket szervez, és azzal fenyegetőzik, hogy a tiltakozó akcióik akár a rendszer megbénításához is vezethetnek.
Belgiumból elszállított, lopott kisbuszt foglaltak le a rendőrök egy román állampolgártól a csengersimai határátkelőnél.
Vizsgálatot indít az Igazságügyi Felügyelet Daniel Horodniceanu, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke ügyében, aki egy videófelvétel tanúsága szerint megfenyegetett két rendőrt, aki egy közúti ellenőrzés során megállította őt.
A közlekedési rendőrök a jövőben már nem tollal fogják kiállítani a pénzbírságról szóló jegyzőkönyvet, hanem egy olyan alkalmazást használnak majd, amely lehetővé teszi számukra a dokumentumok beolvasását is – számolt be a Digi 24 hírtelevízió.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság által közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs.
Mintegy tízmillió forint (130 ezer lej) értékű csempészett cigarettát találtak egy román állampolgár autójában a csengersimai magyar-román határátkelőhelyen.
Fotósok buktatták le vietnámi állampolgárok egy csoportját – valószínűleg vendégmunkások –, akik Romániában védettnek számító ürgéket kerestek Temesvár közelében, egy mezőn, hogy elfogyasszák a kis emlősöket. A rendőrség büntetőeljárást indított.
Őrizetbe vett egy bukaresti rendőrt, miután rajtakapták, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy nőtől, akinek megígérte, hogy segít neki törvénytelenül gépjárművezetői jogosítványhoz jutni.
Közel nyolc évvel a tragikus balesetet követően felmentette a bukaresti törvényszék a gondatlanságból elkövetett vád alól Gabriel Oprea volt belügyminisztert, kormányfőhelyettest a Bogdan Gigină közlekedési rendőr halála ügyében indított perben.