Továbbra is keresik a hatóságok azt a pisztolyt, amelyet egy rendőrtől loptak el vasárnap este, miközben kollégáival együtt egy tömegverekedést próbáltak megfékezni a Hunyad megyei Kristyor községben.
Ellopták egy rendőr taktikai övét vasárnap, miközben kollégáival együtt egy tömegverekedést próbáltak megfékezni a Hunyad megyei Kristyor községben. Az övet az éjszaka megtalálták, de a pisztoly nem volt rajta.
Egy nő megtámadott és megvert egy Temes megyei rendőrnőt, aki Berekszón próbált rendezni egy konfliktust. A támadót 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték hivatalos közeg elleni testi sértés miatt.
Halálra gázolt egy rendőrautó szombat este egy 54 éves férfit – közölte a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
24 órára őrizetbe vettek egy helyi rendőrt Aradon, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvert és megkínzott egy 32 éves férfit, aki nem sokkal később meghalt.
Egy koszovói albán rendőr meghalt, egy pedig megsérült, amikor eddig ismeretlen tettesek koszovói rendőrökre támadtak az éjszaka folyamán – közölte a pristinai belügyminisztérium vasárnap.
Az M1 értesülése szerint egy rendőr életét vesztette egy robbantásban Esztergomban, amikor kollégáival meg akartak fékezni egy agresszív férfit. Kiderült, az áldozat a Terrorelhárítási Központ munkatársa, és az incidens során meghalt a robbantó is.
Rajtaütöttek csütörtökön egy brassói volt rendőrön, akinél a hírek szerint egy kilogramm kokaint találtak, miközben egyenruhában éppen eladott valakinek a kábítószerből a Cenk alatti város egyik tömbháznegyedében. A gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették.
Jóformán nem telik el nap anélkül, hogy ne kövessen el közúti balesetet alkohol vagy kábítószer, esetleg mindkettő hatása alatt járművezető Romániában, a legújabb incidens főszereplője ráadásul rendőr.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során több mint 800 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 132-t ittas, 22-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
A Maros megyei rendőrség négy rendőre ellen folyik fegyelmi kivizsgálás a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson levő gondozó központban embertelen körülmények között tartott gondozattak ügyében indított nyomozás keretében.
Felfüggesztették állásából azt a rendőrt, aki a marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések ügyében további két gyanúsítottal együtt vasárnap hajnalban előzetes letartóztatásban került.
Tetten érte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) az Argeş megyei rendőrség fogdájának parancsokát, amint 500 eurót kenőpénzt és egy karton cigarettát kapott egy előzetes letartóztatásban lévő személytől.
Az elmúlt 24 órában 525 jogosítványt vont be a közlekedési rendőrség, 202-őt gyorshajtásért, 37-et ittas, hetet kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.
Büntetőeljárást indított szombaton a Temes megyei ügyészség a két rendőr ellen, akik egy felvétel szerint brutálisan megverték a buziásfürdői javítóintézet egyik fiatal fogvatartottját. Hivatali eljárásban elkövetett bántalmazással gyanúsítják őket.
Megverte két rendőr a buziásfürdői javítóintézet egyik fogvatartottját, ököllel és gumibottal ütlegelték, rugdosták a fiatalt.
Jogerősen felmentette szerdán a bukaresti ítélőtábla Gabriel Oprea volt belügyminiszter a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól a Bogdan Gigină közlekedési rendőr halálos balesetének ügyében.
Hivatali visszaélés és szolgálati titok felfedése miatt büntetőeljárás indult azon két rendőr ellen, aki még két hónappal ezelőtt megállította Daniel Horodniceanu ügyész, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke autóját.