
Fotó: Gov.ro
Közel nyolc évvel a tragikus balesetet követően felmentette a bukaresti törvényszék a gondatlanságból elkövetett vád alól Gabriel Oprea volt belügyminisztert, kormányfőhelyettest a Bogdan Gigină közlekedési rendőr halála ügyében indított perben.
2023. március 06., 16:372023. március 06., 16:37
2023. március 06., 18:182023. március 06., 18:18
A fővárosi törvényszék által hétfőn közzétett ítélet nem végleges, 15 napon belül megfellebbezhető. Az alapfokú tárgyalást több mint öt évig halogatta a román igazságszolgáltatás, amelynek malmai köztudottan lassan őrölnek. Bogdan-Cosmin Gigină, a bukaresti közlekedés-rendészet munkatársa rendőr 2015. október 20-án este közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett.
A baleset pillanatában Gigină 84 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, a sötétség és eső miatt rossz látási körülmények között, így nem vette észre az úttesten ideiglenesen, a General MPM Impex Kft. által elhelyezett akadályokat. A perben ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg az ügyben az érintett útszakaszon munkálatokat végző céget és annak ügyvezetőjét, Petre Mazilut. Utóbbit két év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti törvényszék, a vállalatnak pedig 330 ezer lej bírságot kell fizetnie, amiért nem jelezte jól látható módon az útburkolat felbontását.
Az ítélet szerint azonban Petre Mazilunak és a General MPM Impex Kft.-nek összesen több mint 350 ezer euró anyagi és erkölcsi kártérítést kell fizetnie Gigină családjának.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több mint egy évvel a tragikus balesetet követően, 2016. december 6-án gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert. A vádhatóság szerint Gabriel Oprea volt az, aki hivatali tekintélyével rábírta a rendőrt, hogy nagyon gyorsan hajtson, ami halálos balesetéhez vezetett. Ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlott eljárás a baleset helyszínén munkálatokat végző cég vezetője, Petre Mazilu, valamint a munkacsoport vezetője, Adrian Corcodel ellen.
A DNA még 2018-ban azzal indokolta a Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében indított nyomozás elhúzódását, mert várni kellett bizonyos dokumentumok titkosságának feloldására, illetve mert a felek igen nagy számú tanú kihallgatását kérték. A rendőr családja annak idején felháborodását fejezte ki a vádemelés késlekedése, majd a bírósági tárgyalás elkezdődésének halogatása miatt, és keresettel fordult a legfelsőbb bírósághoz, kérve, sürgesse meg az ügyben folytatott vizsgálatot.
Bár a bukaresti legfelsőbb bíróságon öt évvel ezelőtt megtörtént a vádelemés, a per hosszú ideig nem kezdődhetett el érdemben, mivel a különböző igazságszolgáltatási fórumok nem tekintették illetékesnek magukat az ügyben. Az első fokú tárgyalást végül a törvényszék folytatta le.

Azért húzódott el a Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében indított nyomozás, mert várni kellett bizonyos dokumentumok titkosságának feloldására, illetve mert a felek igen nagy számú tanú kihallgatását kérték – állítja a DNA.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
szóljon hozzá!