Élesen bírálta Călin Georgescu a kolozsvári polgármester döntését, amely megtiltotta az orosz szimbólumok használatát a ritmikus gimnasztika világkupán, és azzal vádolta meg Emil Boc polgármestert, hogy „politikai cirkusszá” alakított egy sportversenyt.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
Négy ember meghalt, 28-an pedig megsebesültek egy dróncsapás során a Krím-félszigeten – közölte Szergej Akszjonov, a Moszkva által kinevezett kormányzó, miközben számos robbanásról és tűzről érkeztek hírek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Heves dróncsapásokra ébredt az orosz főváros csütörtökön reggel: robbanások hallatszottak az egész városban, és füst borította be Moszkva égboltját.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy továbbra is törekedni fog Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezésére, ugyanakkor hozzátette, hogy a háború „nincs hatással” az Egyesült Államokra.
Négy ember életét vesztette, amikor lángokba borult az ukrán szellemi és kulturális örökség szimbólumának számító kijevi Pecserszka Lavra kolostor az elmúlt két hét legsúlyosabb orosz légitámadása során – közölték hétfőn a hatóságok.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Bizalmat kért a román hadsereggel szemben Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter egy esetleges orosz támadás esetére.
A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.