Hirdetés
Három év alatt újítanák fel a turisták által közkedvelt torockószentgyörgyi várat

Három év alatt újítanák fel a turisták által közkedvelt torockószentgyörgyi várat

Várhatóan jövő tavasszal kezdődnek el a torockószentgyörgyi vár romjainak megerősítési munkálatai, amelynek keretében a várfalakon turistaösvényt építenek ki, a vár tornyát pedig kilátóvá alakítják át.

2023. szeptember 04., hétfő

Árt az épített örökségnek, hogy szakemberek helyett politikusok döntenek a műemlékvédelemről

Nehéz helyzetben van a romániai műemlékvédelem: se pénz, se politikai akarat nincs hozzá. Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész, műemlékvédelmi szakember szerint a készülő jogszabályokkal még nehezebb helyzetbe hozhatják ezt a szakterületet.

Árt az épített örökségnek, hogy szakemberek helyett politikusok döntenek a műemlékvédelemről
2023. május 08., hétfő

Nagyenyedi és kolozsvári diákcsapat lett a két első helyezett az Örökségünk őrei országos verseny döntőjén

Erdély 5 megyéjéből 3 középiskolás és 3 általános iskolás csapat versenyzett a győzelemért a hétvégén a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban az Örökségünk őrei-Fogadj örökbe egy műemléket verseny idei országos döntőjén.

Nagyenyedi és kolozsvári diákcsapat lett a két első helyezett az Örökségünk őrei országos verseny döntőjén

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés