Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.
Amint az az előzetesen kiszivárgott hírek értelmében várható volt, Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, tiszteletbeli elnöki tanácsadót bízta meg csütörtökön kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan államfő döntésre jutott, és csütörtökön bejelenti miniszterelnök-jelöltjét – közölte több bukaresti sajtóorgánum is politikai forrásokra hivatkozva.
A romániai polgárok többsége rossz ötletnek tartja, hogy egy független személy vezessen egy, a korábbi koalíció pártjaiból álló kormányt – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Továbbra is betöltöm köztársasági elnöki tisztségemet, és gyakorlom az alaptörvényben és a jogszabályokban meghatározott hatásköreimet – jelentette ki Sulyok Tamás államfő vasárnap este a Facebookon közzétett videójában.
Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője és az államfő határon túli románok ügyében illetékes tanácsadója arra engedett következtetni, hogy elvállalná a miniszterelnöki tisztséget.
Eugen Tomac személye elvileg elfogadható lenne miniszterelnökként, problémás ugyanakkor, hogy pártja nincs benn a román parlamentben – mutatott rá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a romániai kormányalakítási dilemma kapcsán.
Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt tartják a legfőbb esélyesként számon Románia jövőbeli miniszterelnöki posztjára a Polymarket előrejelző platformon az Ilie Bolojan vezette kormány bukását követően megindult politikai tárgyalások közepette.
Nem túl derűlátó Tánczos Barna, a bukaresti kormány RMDSZ-es miniszterelnök-helyettese atekintetben, hogy valaha magyar miniszterelnöke lehet Romániának.
Esélyesebb, hogy technokrata miniszterelnöke lesz Romániának, mint hogy valamely pártpolitikus – derül ki a Polymarket előrejelzési piac fogadásaiból.
Marian Neacșu szociáldemokrata párti parlamenti képviselő kedden kijelentette, hogy folyamatban van egy olyan parlamenti többség kialakítása, amely képes támogatni egy miniszterelnök-jelöltet.
A mai nap egy közösen megtett hosszú útnak és annak a közös hitnek a beteljesedése, hogy Magyarország képes újra talpra állni, újra hinni önmagában, és újra közös hazája lenni minden magyar embernek – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök.
Nem uralkodni fogok Magyarországon, szolgálni fogom a hazámat – jelentette ki miniszterelnökké választása után Magyar Péter az Országgyűlés alakuló ülésén szombaton.
Ilie Bolojan ismét miniszterelnöknek jelölhető, mert ezt nem tiltja az alkotmánybíróság – vallja Gabriel Andronache, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője.
A válaszadók 58 százaléka úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania, emellett továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága a politikai pártok közül – derül ki a CURS egy friss felméréséből.
A Tisza-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben – szögezte le Magyar Péter.
Telefonon tárgyalt szerdán Ilie Bolojan kormányfő Magyarország megválasztott miniszterelnökével, Magyar Péterrel.
Ilie Bolojan kormányfő katonai tiszteletadással fogadta szlovák kollégáját, Robert Fico miniszterelnököt pénteken Bukarestben.