Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
A Tisza Párt elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, valamint az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában arról is beszélt, hogy kormánya megalakulása után új médiatörvényt fogadnak el és felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását.
AZ EMNT ügyvezető elnöke szerint meg kell előlegezni a bizalmat az új magyar kormánynak, amely reményei szerint támogatja majd a külhoni magyar politikai pluralizmust.
Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a magyarországi választások eredménye az egész térség európai irányultságát erősíti meg.
Brüsszel azt várja az új kormányfőtől, hogy javítsa Magyarország kapcsolatát Ukrajnával, valamint hajtsa végre a régóta sürgetett reformokat, amelyek szükségesek a mintegy 35 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrás felszabadításához.
Hivatalos beszélgetést folytatott Oana Țoiu román külügyminiszter Orbán Anitával, Magyarország leendő külügyminiszterével.
A magyarországi választás eredményét követően több román kormánytag is megszólalt a közösségi médiában: üzeneteikben az európai együttműködés, a demokrácia és a regionális stabilitás fontosságát emelték ki.
A Krem közölte, hogy tiszteletben tartja a magyarok szavazatát, miután Orbán Viktor vereséget szenvedett riválisától a választásokon, miközben reményét fejezte ki, hogy „pragmatikus kapcsolatokat” ápol majd az új miniszterelnökkel, Magyar Péterrel.
Magyarország Európát választotta – írta X-bejegyzésében az Európai Bizottság elnöke vasárnap este a magyarországi parlamenti választások eredményeire reagálva. Több európai vezető is gratulált Magyar Péter és a Tisza győzelméhez.
Választási sikerben bízunk – fogalmazott Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, kampányfőnöke vasárnap este, kevéssel urnazárás után újságíróknak.
Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.
Bombafenyegetések miatt ideiglenesen több szavazókörben is félbeszakadt a voksolás vasárnap délután Magyarországon: Miskolcon és Pécsen is ki kellett üríteni az érintett épületeke.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 17 órás adatai szerint a szavazók 74,23 százaléka voksolt, több mint 5,5 millió ember.
Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, miután kora reggel leadta szavazatát.
Magyar Péter leadta szavazatát Budapest 4-es számú egyéni választókerületében, majd rövid sajtótájékoztatón értékelte a választás jelentőségét. Magyar Péter szerint, ha a voksolás rendben zajlik, pártja győzhet.
Vasárnap reggel hat órakor – romániai idő szerint hét órakor – megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson. Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a szavazókörökben az urnákhoz.
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra annak a román állampolgárnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombaton császártöltési otthonában megölt egy férfit – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.